Page 21 - A sírból üdvözöl
P. 21

de ez már egyiküket sem érdekelte. A nő érezte, hogy a hideg futkos a hátán,
         és a karja is libabőrös lesz. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de
         egyszerűen képtelen volt megszólalni. Meg akarta kérdezni, hogy érti ezt az
         egészet Anja, vagy hogy ő egyáltalán mit keres, ám csak egy jelentéktelen
         sóhajtásra futotta az egész. Mintha a hangszálai teljesen megbénultak volna.
         Anja mosolyogva nézett a nőre, zöld szeme szinte már világított. – Tehát, újra
         megkérdezem: miről akar beszélni velem?
             Naya összeszedte magát. Úgy döntött, nincs értelme az előbbi
         beszélgetés lényegét most boncolgatni, ráér az hétfőn is, amikor Anja elmegy
         hozzá a rendelőbe. Akkor majd megkérdezi, hogyan is értette ezt az egészet.
         – Szerettem volna tudni, hogy még mindig játszol-e Clarityvel – mondta.
             – Clarity a legjobb barátnőm – komorodott el hirtelen a kislány. –
         Vele mindig játszok. Ő mindig itt van velem.
             – Ma is itt volt?
             – Most is itt van. Velem.
             Naya hosszasan fürkészte a kislányt, majd végigjáratta a tekintetét az
         apró gyerekszobán. A hangja halk volt, amikor gyanakvóan megszólalt:
         – Hol?
             – Az nem mindegy? Itt van velem, és ez legyen elég.
             – Értem – mormolta Naya. – Mivel szoktatok játszani? – Anja szomorúan
         elmosolyodott, miközben a háta mögül előhúzott egy fénylő valamit. – Anja...
         mi... m-mi van a kezedben?
             – Ezzel szoktunk játszani – emelte fel az ezüstösen csillogó kést a
         kislány, és az ujjával óvatosan végigsimított a penge élén. – Fodrászosdit.
         Nem találtuk meg az ollót, amivel levághattam volna a babám haját.
         Anyukámnak ne szóljon, jó? Nem akarom, hogy megtudja, hogy elloptam a
         kését. Egy kicsit... levágtam az én hajamból is, amennyit tudtam. Olyan hajat
         akartam, amilyen Claritynek is van.
             Naya meredten bámult rá. Anja, a kezében a késsel, egyáltalán nem volt
         olyan, mint ezelőtt. Mintha teljesen megváltozott volna, mintha nem is az
         lenne, akit Naya ezelőtt két héttel megismert volna. Hiszen a nő csendesnek,
         visszahúzódónak és végtelenül kedvesnek ismerte meg Anját, most azonban
         teljesen más volt. Ráadásul egy kést szorongatott a kezében, miközben
         gonoszul mosolygott.
         – Anja... – Naya hangja remegett, ahogy megszólalt.


                                                                            19
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26