Page 26 - A sírból üdvözöl
P. 26

Mrs. Griffts láthatólag zavarba jött a kérdéstől, és megrázta a fejét. A
        kontyából újabb tincsek bomlottak ki, és az arcát verdesték. Aggódva a
        férjére pillantott, mintha engedélyt várna tőle, hogy válaszolhasson a
        pszichológus kérdésére, ám a férfi sokkal inkább Naya bámulásával volt
        elfoglalva.
        – Amikor a gyilkosság történt a szomszédban – suttogta aztán, kissé előrébb
        hajolva –, ugyanaz az újság adta ki a hírt legelőször, de teljesen mást írtak,
        mint ami valójában történt. Az emberek pedig felháborodtak, hogy a napilap
        teljesen mást akar beadni nekik, mint ami az igazság.
             – Felháborító az ilyen.
        – Hát persze, hogy az. Be akarták perelni azt a szerencsétlen napilapot, aztán
        végül nem tették, mivel mindenkit felkavart a gyilkosság, és a legtöbben a
        gyilkosok megkeresésére szentelték a figyelmüket, nem pedig arra, hogy
        vajon mit ír egy szennylap az üggyel kapcsolatban. A rendőrök amúgy is
        örülhettek, hogy nem az igazat írták, hiszen olyan brutális gyilkosság volt,
        hogy az ilyet jobb hamar elfelejteni és nem szóba hozni.
             – Miért volt olyan brutális?
        Mrs. Griffits beharapta az ajkát.
        – Azok, akik keresték azt a valamit, látszólag mindenre képesek voltak.
        Lekötözték Clarityt egy székbe, és lassan, élve nyúzni kezdték, majd
        felakasztották. Ezt pedig az anyjának végig kellett néznie! Így akarták vallatni
        őt, hogy elárulja, hol van az a valami. Aztán a nőt fojtogatni kezdték, többször
        is mosóporos víz alá nyomták a fejét, majd miután meghalt, szétszabdalták a
        testét egy késsel. Hát mi, ha nem brutális az ilyen?
             Naya elmerengett egy pillanatra. A lelki szemei előtt megjelent egy
        szegény, védtelen kislány, amint az anyukája után sírdogál, miközben valaki
        kínozza őt. Megborzongott, és érezte, hogy mindjárt kiköpi a süteményt,
        amit a szájába vett.
             – Ez... valóban szörnyű – nyögte, miközben érezte, hogy a hátán
        végigfut a hideg, és a karja ismét libabőrös lesz. Anja édesanyja elhúzta a
        száját, és bólintott. – Honnan tud ennyit erről?
             Mrs. Griffits elpirult.
        – Az ember hall ezt-azt...
             – Hát persze. Főleg, ha nyitott szemmel és füllel jár. Az olyanok, mint én,
        bizonyára eléggé... figyelmetlenek.



        24
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31