Page 24 - A sírból üdvözöl

apjáról, ám Naya egyáltalán nem így képzelte el. Nem, Naya egyáltalán nem
tudta, sőt, még csak nem is sejtette, hogy igazából ki is az ő páciensének
édesapja... És most, hogy meglátta, mintha pofon ütötték volna. Tisztán
emlékezett az elmélyült arcvonásokra, a kék szemekre, az ajkak vonalára, a
teste minden rezdülésére. Emlékezett a hangjára, a szavaira, az érintéseire,
az ígéreteire... Vagyis mindenre, ami egykoron ehhez a férfihoz fűzte őt. És
pontosan tudta, hány centire található a temető kerítésétől az a sír, aminek a
kövére egy kisbaba nevét vésték, még ezelőtt tíz évvel.
Naya úgy érezte, mintha a tüdejére ráült volna valami, és egyszerűen
nem hagyná, hogy lélegezzen. Nagyot nyelt, és hátralépett egyet.
Megszédült, és érezte, hogy mindjárt összeesik.
Most mit mondjon? Mit tegyen? Naya teljesen tanácstalanul állt a férfi előtt,
akinek az arcán meglepettség és felismerés tükröződött, ettől pedig Naya
teljesen kiesett a szerepéből. Nem volt erre felkészülve, sőt még eszébe sem
jutott, hogy ez megtörténhet. Hogy ők ketten újra találkozhatnak.
Aztán megérezte Mrs. Griffits kezét a vállán.
– Minden rendben? Nagyon sápadtnak tűnik.
– P-persze... minden rendben van... – Naya időközben megtalálta a
hangját. Felpillantott a férfira, és esetlenül a kezét nyújtotta felé. – Örülök,
hogy megismerhetem. – Igyekezett közömbösen beszélni, hogy ne tűnjön fel,
mennyire ideges is lett hirtelen.
– Naya... – lehelte alig hallhatóan Mr. Griffits, és nagyokat pislogott a
nőre. Amint észrevette, hogy a felesége őt szuggerálja, elfogadta a felé
nyújtott kezet, és kissé rekedten megszólalt: – Én is nagyon örülök.
– Nos, hát, foglaljon helyet, Ms. Narroway! – csapta össze elégedetten a
tenyerét Mrs. Griffits. – El sem hiszi, mennyire boldoggá tett azzal, hogy ma
idejött. Tudja, nagyon régóta el akartam hívni magát hozzánk, de mindig
annyira elfoglaltnak látszott, és alkalmam se nagyon volt rá, így hát
halogattam az egészet. Ó, mindjárt elfelejtem, kér süteményt? Nemrég került
ki a sütőből.
Naya kelletlenül leült az egyik asztal melletti székre, és elvett egy
süteményt a feléje nyújtott tálcáról, pedig úgy érezte, hogy most egy falat
sem menne le a torkán. Érezte, hogy Robert őt fürkészi, de még véletlenül se
pillantott a férfira. Hogy elterelje a figyelmét, beleharapott a csokoládés
süteménybe, és kényszerítette magát, hogy lenyelje a falatot.

22