Page 244 - A sírból üdvözöl

Azt hitte, hogy a tea majd megnyugtatja. Hogy ha iszik egy kortyot,
minden rossz gondolat távozik a fejéből, és nem lesznek több gondjai. Régen
így volt. Régen képes volt egyetlen pohár tea megváltoztatni az egész napját,
most pedig már ez sem segít. Összekuszálódtak a dolgok. Túlságosan is, már
nem lehet kibogozni őket, és hiába is próbálkozna, már elkésett.
Hagyta, hogy Emily intézkedjen. Hagyta, hogy minden úgy történjen,
ahogy a felesége akarta, és tessék, kikötöttek itt, eljutottak egy olyan pontra,
ahonnan már nem lehet visszafordulni. Pontosabban, ahonnan már Emily
nem fog tudni visszafordulni. Ő ugyanis kimaradt ebből az egészből. Nem
akart tudni semmit sem Emily tervéből, de megbánta már, hogy szabad kezet
adott a nőnek. Elvégre kijelentette a Játék után, hogy nem akar többet
hallani sem a halott gyermekéről, sem pedig Nayáról. Le akarta zárni a
fejében mindezt, el akarta tüntetni az emlékeit, hogy soha többé ne kelljen
rájuk gondolnia. Ám néha, amikor éjszaka behunyta a szemét, lángokat látott
az ég felé csapdosni. Hatalmas, forró lángok járták a táncot, egyre közeledtek
feléje, és a távolról Naya sikolyai hallatszottak. Gyilkos, gyilkos, gyilkos vagy
Robert Griffits! Megölted a gyermekedet! Ilyenkor mindig verejtékben úszva,
zihálva ugrott ki az ágyból, és alig volt képes kitámolyogni a mosdóba, hogy
hideg vizet fröcsköljön az arcára.
Néha túl sok volt neki. Néha úgy érezte, megfullad az újra és újra feltörő
bűntudatban, amitől sehogy se tud szabadulni. Fájt. A szíve legmélyén fájt
egy kicsit az, amit tett, és a bűnének súlya napról napra lejjebb húzta a saját
poklában.
Néha azonban nem érdekelte, vagy Emily gondoskodott róla, hogy ne
érdekelje, és másra terelte a figyelmét. Szült neki egy gyönyörű kislányt, akit
Robert teljes szívéből szeretett, és akivel alig tudott betelni. Imádta Anját,
imádta azt, ahogy ránézett, és mintha saját magát látta volna meg benne.
Azok a gyönyörű kék szemek... Ám néha az önzetlen csodálat mögé néha
bekúszott a bűntudat is, kellemetlen gondolatokkal kísérve. Vajon Sebastian
mennyire hasonlított volna rá? Vajon milyen lenne, ha lenne még egy
gyereke? Ha Sebastian élne?
Robertet valósággal égették ezek a gondolatok. Mostanában pedig
egyre többször eszébe jutottak. Nayával is akart beszélni. Most, hogy tíz
hosszú, elnyújtott év után újra találkoztak, valami teljesen megváltozott a
férfi szívében. Érzett valamit. Egy apró, halvány lángocska még megmaradt az
akkor érzett szerelemből, ami újra életre kelt, ahogy meglátta a nőt. Habár

242