Page 243 - A sírból üdvözöl

James türelmetlenül elengedte őt, majd a zsebében kezdett kotorászni.
Előhúzott egy noteszt, kitépett belőle egy tiszta lapot, majd kivett egy írószert
is.
– Hallani akarom! – kiáltotta követelőzően.
Naya a kézfejével maszatolta szét a könnyeit.
– Zac... Zac Turner... Sidony Clark... – Szipogva sorolta azokat a neveket,
amiket megtudott, a hangja mindegyik szótagnál megremegett. Kellett neki
pár perc, amíg eszébe jutott, hogy hívják Brian Henderson mostohatestvérét.
– Michael... Michael Fell. – Tizenhárom. Ez eddig tizenhárom név volt, még
csak kettő kellett. – És... és Robert. Robert és Emily... Griffits. – Azt már nem
tudta, mi az utóbbi vezetékneve, de ha már ennyire összemelegedett az ő
vőlegényével, akkor hadd kapja meg azt a meg nem érdemelt boldogságot,
hogy viselhesse a nevét. – Ennyi – suttogta lezárásképpen. Elárulta őket.
Árulóvá vált ő is.
James meredten állt, és visszacsúsztatta a zsebébe az írószert, majd
szemügyre vette a listára írt monogramokat. Így is meg fogja találni őket.
Könnyen fog menni, semmi és senki nem fogja megakadályozni abban, hogy
véghez vigye a tervét. Sorban végzi ki mindegyiket, kegyelem nélkül.
– Megölöm őket – suttogta. A teste remegett a visszafojtott indulattól. – Azt
fogják kapni, amit tényleg megérdemelnek. Hallod, Naya?! Nem hagyom
többé, hogy bántsanak. Nem hagyom!

* * *

Robert Griffits nekidőlt a konyhapultnak, és görcsösen megszorította a
teával teli bögréjét. Nem tudott aludni. Órák óta csak vergődött az ágyban, és
hallgatta a felesége szuszogását, miközben próbált rendet tenni a gondolatai
között. Nemcsak álomtalanság, hanem fura rémképek gyötörték,
akárhányszor alvással próbálkozott, és a pólója teljesen átázott az
izzadtságtól. Így hát fogta magát, csendesen kiosont a hálószobából, hogy
főzzön magának egy csésze teát.
Figyelte, amint gőz lassan szállt fel a forró folyadékról, és lustán elkeveredett
a friss citromfűtől terhes levegőben.

241