Page 238 - A sírból üdvözöl

olyan férfiak egyike volt, aki után bomlottak a nők, és bármit megtettek volna
azért, hogy egy felejthetetlen éjszakát töltsenek vele.
A csend hosszúra nyúlt, és már kezdett kínossá válni.
Samantha meredten bámult az érkezőre, majd elfordult, hogy az ne láthassa
a könnyeit. Stewart a szája szélét rágva felváltva pislogott Davidre, majd
Paulra, aki a fogát csikorgatta, és olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy
a körmei a bőrébe vájtak.
David Wolf látszólag nem zavartatta magát. Úgy tett, mintha fel sem
tűnt volna neki, mennyire is feszült a hangulat, és ez részben neki is
köszönhető. Ismét megszólalt, a hangja most is gúnyosan csengett.
– Felemelő érzés hallani, ahogy egy testvérpár ilyen intenzíven veszekszik.
– Mit keresel itt? – mordult fel Paul, amint végre megtalálta a hangját.
Cseppet sem hiányzott neki a férfi jelenléte, de már nem számított, hiszen
amúgy is menni készült.
– Nocsak, nem hittem volna, hogy érdekel téged bármi is velem
kapcsolatban. De ha már ilyen szépen feltetted a kérdést, válaszolok rá; meg
kell néznem valamit. – Azzal igazolásképpen kivett a kezét a zsebéből, és
megmutatta az adathordozóját.
– Mit akarsz megnézni?
– Lassan a testtel! – emelte fel a kezét védekezően David, és halkan
felnevetett, mintha szórakoztatná a dolog. – Nem tartozok beszámolóval
senkinek sem, nem igaz? De amint látom, itt már foglalt minden hely. Vagy
esetleg végeztetek?
Paul hosszasan nézett rá, majd ismét Samanthára siklott a tekintete.
– Igen, végeztünk – mondta, azzal sarkon fordult, és a kijárat felé sietett.
Durván félrelökte David Wolfot, és amint elhaladt mellette, csak ennyit
suttogott: – Lesz még egy-két megbeszélnivalónk, Wolf.

* * *

Naya magánkívül volt.
Reszketett a teste, szúrt a tüdeje és a szemét égették a visszatartott könnyek.
Az apját szólongatta, olyan hangosan, ahogy csak tudta, remélve, hogy a

236