Page 239 - A sírból üdvözöl

sietve távozó Zac és Sidony még meghallja. Azt akarta, hogy
megbűnhődjenek. Hogy mindenki megfizessen a tetteiért, hiszen most már
tudta. Most már tisztában volt mindennel. Tudott Robertről és arról az
eltitkolt barátnőjéről, Emilyről, tudott a nevekről és a Játékról.
Elégedettséget akart érezni, hogy végre nem a sötétben tapogatózik, és
tud egyet s mást erről az egészről. Csakhogy nem érzett mást, csak mély
gyűlöletet mindenki iránt. Gyűlölte a barátait, Zacet, Sidonyt, Robertet...
mindenkit, aki részt vett a Játékban. Azt akarta, hogy az apja megbüntesse
őket, ahogy megígérte. Fájdalmat akart okozni nekik úgy, ahogy neki is
fájdalmat okoztak.
Árulás. Ez a szó jutott leghamarabb az eszébe. Elárulták őt. Az összes barátja
ezt tette. Képesek voltak elárulni őt, aki soha senkinek nem ártott, aki semmi
rosszat nem tett, hogy ennyi szörnyűséget érdemeljen. Árulók voltak.
Mindenki egytől egyik azzá vált a szemében.
– Apa! – A kiáltás fájdalmasan szakadt ki belőle. Nem akart mást ebben
a pillanatban, csak Jamest. Látni akarta az arcát, érezni akarta az érintéseit,
maga mellett akarta tudni őt. Hogyhogy most nincs mellette? James
Narrowaynek itt kellene lennie! Nem értette, hova mehetett el... Itt kellene
lennie mellette, ahogy a nap minden egyes percében is itt volt. – Apa? Hol
vagy?! Hol vagy már?!
A kiáltásai visszhangoztak a kis szobában, és egyre hangosabbá váltak.
Már-már fülsüketítőek voltak, mire hirtelen kivágódott az ajtó, és James
Narroway jelent meg, nyomában egy riadt tekintetű ápolóval.
– Itt vagyok, egyetlenem – sietett azonnal a lányához, és letérdelt az ágya
mellé. Zihálva ragadta meg Naya kezét, és csókot lehelt a kézfejére, majd az
arcához szorította. – Itt vagyok, kincsem.
A kiáltások elhaltak, de Naya korántsem volt képes megnyugodni. Úgy
kapkodta a levegőt, akár egy fulladozó, akit már órák óta hánynak-vetnek a
hullámok, és sehogy se tud menekülni.
Az ápolónő zavartan állt az ajtóban, és figyelte, amint James kedves
szavakkal igyekszik nyugtatni a lányát. Óvatosan körülnézett, majd a
tekintete megállapodott a két üres széken.
– Elmentek a látogatói, Ms. Narroway?
– Miféle látogatók? – kapta fel a fejét erre James.

Az ápolónő zavarba jött a hirtelen nekiszegezett kérdéstől. Elvörösödött a

237