Page 251 - A sírból üdvözöl
P. 251

pap imákat mormolt, miközben a munkások óvatosan leengedték a koporsót
         mélybe, és miután véget ért a temetés, Naya úgy érezte, mintha az ő lelkét is
         eltemették volna. Ahogy az apja kifelé tolta a temetőből, a tolószék
         kerekeinek csikorgása mellett még hallotta, amint a munkások nevetgélve
         lapátolják vissza a földet, és tüntetik el örökre az ő kisfiát.
             A fejében kialakított kép egy boldog családról is úgy omlott össze, akár
         egy rosszul megépített ház. Darabokra hullott minden elképzelése az
         esküvőjéről, a babájáról és az anyaságról... Azt hitte, minden simán megy
         majd, mikor teherbe esett. Szépen összeházasodnak Roberttel, megszületik a
         baba, felnevelik, és talán még egy testvér is érkezhet mellé. Boldogok lettek
         volna, igazi családjuk lett volna, csakhogy Robert semmit sem kért belőle, és
         eldobta a lehetőséget – a lehető legrosszabb módon.
             Naya várta a megfelelő napot, amikor az apja nekifog, hogy elintézze a
         Listát, amire a Játékban levők monogramjai szerepeltek. A bosszú másképp
         működik, Naya. A bosszúra várni kell, másképp nem lesz olyan édes, mint
         szeretnéd. Az édes bosszúnál pedig nincs jobb dolog a világon, higgy nekem.
         Majdnem minden nap megtapasztalom. Égett benne a vágy, hogy holtan
         tudja az összes ott levő barátját, és habár még nem ismerte az apja
         módszereit, tudta, hogy a legkínzóbb módon fog végezni velük, ennek pedig
         még örült is. Fájdalmat a fájdalomért. Életet az életért. Ez ilyen egyszerű. Ez
         így igazságos. Vagy talán nem? Biztos volt benne, hogy igen.
         Tudta, hogy igen.


                                         * * *


             Naya későn ébredt.
         Már jócskán elmúlt dél, mikor végre kinyitotta a szemét, és kipislogta belőle
         az álom maradékát. Keserű rémálmok gyötörték egész éjszaka, és még a feje
         is borzasztóan lüktetett emiatt. Kipihentnek kellett volna éreznie magát,
         ellenben teljesen olyan volt, mintha már egy hete nem aludt volna, nem
         beszélve arról a rengeteg fájdalomról, ami minden mozdulatkor a testébe
         hasított.
         Sziszegve megdörzsölte a sebeket az oldalán és a lábán, majd óvatosan
         megtapogatta a hasán összevarrt sebet. Most már sokkal jobban nézett ki,


                                                                           249
   246   247   248   249   250   251   252   253   254   255   256