Page 296 - A sírból üdvözöl

– Te csak fogd be a szádat – vetette oda Paul.
Odament az egyik bérgyilkoshoz; ahhoz a fiatal sráchoz, aki meglőtte
Nayát. A térdére támaszkodva lehajolt hozzá, és egyenesen az arcába
bámult.
– Most már mindegy neked, ezt pedig te is tudod. Gyerünk! Hallani akarom
azt a nevet! Csak ki kellene mondd ennek a férfinak a nevét, és már
rendeződnének is a dolgok. Mindenkinek jót tennél vele, és az időnket se
vesztegetnék erre az ostobaságra. Halljam!
A fiú hallgatott. A feszültség egyre csak nőtt mindenkiben; Paul látszólag
nem így tervezte a dolgot, sőt, vesztésre állt.
– Ne kérd, hogy többször elmondjam! – kiáltotta. – Ne kéresd magad!
Ismered ezt az embert, igaz? – intett a fejével Wolf felé. – Egy vagyont
fizetett neked, hogy felbéreljen, és megölessen engem, igaz? Mondta az
okát? Vagy téged jobban érdekelt a pénz?
Paulon látszott, hogy kezdte elveszíteni a türelmét. Odalépett a
következőhöz, de azt már a vállánál fogva megrázta, válaszokat várva, amiket
szintén nem kapott meg. A következő pillanatban azonban a keze nagyot
csattant, mire a srác feje hátrabicsaklott, és az orrából folyni kezdett a vér.
Naya felsikkantott, Samantha és Stewart pedig egyszerre ugrott oda, és
hátrarántották a nyomozót.
– Mi a fenét csinálsz?! – sziszegte Stewart. – Erről nem volt szó!
Samantha odasietett a fiúhoz, zsebkendővel itatta fel vérét. Az még csak
fel sem szisszent a fájdalomra; csendben tűrte, miközben ellenségesen
méregette Pault.
– Van egy olyan érzésem, hogy ez hosszúra fog nyúlni – mondta
lenézően David Wolf, és megforgatta a szemét.
– Én a helyedben hallgatnék – nézett rá a nyomozó. – Jól nevelted, ha
nem vallanak. Pedig már úgyis mindegy nekik.
Ám ekkor egy rekedtes nevetés hangzott fel. A széken ülő nő hangosan,
prüszkölve nevetett, és gunyorosan rávigyorgott Paulra, utána pedig Nayára.
– Az égiekre mondva – kezdte, és a földre köpte a szájában felgyűlt vért és
nyálat, ami szétfröccsent a padlón. – Ő még csak egy gyerek, azt se tudta,
mire vállalkozott. A kecsegtető jutalom és a pénz vezérelte, mint itt mindenki
mást is, ha nem tudná.

294