Page 321 - A sírból üdvözöl

magának, vagy ha nem... – Naya erősebben megnyomta a cipőjének sarkát. –
Azt hiszem, jobb, ha nem fejezem be ezt a mondatot.
Hosszú csend telepedett kettejük közé. Csak Downton lassú,
hörgésszerű levegővételeit lehetett hallani.
– Nem fogadtad meg a tanácsomat... – súgta egyszer csak, amint a cipő sarka
durván kihúzódott a kézfejéből. – Nagy a hangzavar, hát nem hallod? És
ennél már csak nagyobb lesz... Sikoltoznak érted és miattad, Naya Narroway.
És meghalsz, mielőtt felébredhetnél. Bár azt mondhatnám, hogy óvakodj! De
már minden késő...
A férfi remegő testtel szorította magához a kezét, amiből még mindig
patakzott a vér.
Naya hosszasan bámult rá, majdhogynem megsajnálta, de azzal nyugtatta
magát, hogy ez az érzés semmi más, csak szánalom. De mégsem... Volt a
szánalom mellett még valami más is, aminek először nevet sem tudott adni.
Sokkal mélyebb volt ez annál, minthogy egyszerű érzelem legyen, mivel
képtelen volt figyelmen kívül hagyni. Félelem. Igen, megrettent egy kicsit, de
nem ez volt a fő problémája, hanem a lelkiismeret furdalás. Talán ez az, ami
most hirtelen nyomni kezdte a lelkét. De hát miért? Nem volt különösebben
oka rá, azt tette, ami a helyes – ebben pedig biztos volt. Az apja elveit
követte. Állj bosszút, ha kell! Hadd tanulják meg az ellenségeid, hogy veled
soha nem érdemes kikezdeni, mert mindig győzöl. Mert mindig győznöd
kell. Ő pedig most is ezt tette; bosszút állt, amiért Downton beleütötte az
orrát a dolgába, és keresztbe tett neki. Még ha mindezt tagadja is... Naya
tudta, amit tudnia kellett. Ám mégis... Gyötörni kezdte a lelkiismeret
furdalás, ahogy sarkon fordult, és sietve távozott, otthagyva az öreget a
padlón kuporogva.
Legalább még volt lelke, nyugtatta magát, másképp nem érezhette
volna ezt...
Ahogy kiért a járdára, és elindult a kivilágított utcán, érezte, hogy a késő esti
széltől fázni kezd az arca. Amint odanyúlt, nedvességet érzett; sírt. Ez
meglepte, hiszen ő eddig sosem sírt igazából, de most megmagyarázhatatlan
okok miatt mégis eleredtek a könnyei. Azok az átkozott könnyek! Bizonyára a
sminkje is lefolyt emiatt...
A telefonja csipogni kezdett, jelzett, hogy már nyolc óra elmúlt, és
kezdődött a terve. Remélte, hogy nem fog rosszul végződni, hogy minden úgy
megy majd, ahogy eltervezte. Tudta, hogy ha Paul megtudja, mire készül,

319