Page 354 - A sírból üdvözöl
P. 354

Erre a gondolatra megrázta a fejét, és hirtelen elernyedt Paul karjaiban,
        mire a férfi szorítása enyhült a csuklóján.
        – Nem tudom – mondta végül suttogva. – Én... én már...
             – Csss, inkább ne beszéljen – csitította Paul. – Most az lenne a legjobb,
        ha eltűnne innen. Én majd intézkedek. Van hová mennie?
             Naya ismét megrázta a fejét.
        – Én majd innentől átveszem, Mr. Cooper. Kezeskedek Nayáról, ha nem
        bánja. Úgy is itt lakok a közelben – vágta rá Downton, kapva az alkalmon,
        azonban a hangja rideg és hűvös volt, szinte már csontig hatolt.
             Ahogy Paul meghallotta a nevét, felkapta a fejét, és a szemébe nézett.
        Amint a tekintetük találkozott, kiegyenesedett, a szeme elkerekedett, és úgy
        bámult rá, mintha valami szörnyűséget látna. Többször is végigmérte, mint
        aki nem hisz a szemének, ám végül elkomorodott, és az arckifejezése ismét
        közömbössé vált, miközben érződött rajta, hogy ha tehetné, legszívesebben
        most azonnal eltűnne innen, és soha többé nem találkozna ezzel az
        öregemberrel.
             Naya is észrevette ezt a hirtelen változást a nyomozó tartásán, ám ez
        már egyáltalán nem izgatta. Sokkal inkább az aggasztotta, hogy Downton
        éppen most ajánlotta fel, hogy töltse nála a ma éjszakát.
        – Nem! Nem teszem be a lábamat a maga házába, én... soha...
             Görcsösen belekapaszkodott az egyetlen szövetségesébe.
        – Css, Naya, nyugodjon le! Minden rendben lesz, meglátja. Menjen az öreg
        úrral, ő majd gondoskodni fog magáról.
             – Ne hagyjon itt. – Naya hangja elhalt. Érezte, amint a nyomozó keze
        már nem fonódik olyan szorosan a csuklójára. Óvatosan a füle mögé
        simította a haját, majd lassan odahajolt hozzá, és alig hallhatóan csak ennyit
        suttogott:
        – Sosem hagyom el. – Azzal elengedte őt, majd sarkon fordult, és elment,
        Naya pedig magára maradt Charles Downtonnal, aki furcsa arckifejezéssel
        meredt rá. Aztán kinyújtotta a kezét, megragadta a karját, és szó nélkül a
        háza felé kezdte húzni. A lábai valamilyen módon engedelmeskedtek neki,
        holott legbelül hangosan kiáltozott és ellenkezett. Mielőtt elnyelte volna őt a
        ház belseje, visszapillantott, és pár másodpercig figyelte, ahogy a Narroway-
        ház lassan teljesen a tűz martalékává válik.




        352
   349   350   351   352   353   354   355   356   357   358   359