Page 357 - A sírból üdvözöl

Downton pár percig hallgatott, és úgy bámult rá. Figyelte a sápadt arcot,
amelyen lassan lefolytak a könnyek, az álla és az ajka vonalát, a homályos
tekintetét. Akárcsak James. És... talán Elisabeth is egy kicsit... Immár nem
tudta eldönteni, melyik szülőjére hasonlít jobban; olyan régen látta őket!
Elisabeth arcának vonásai már elhalványodtak az emlékezetében, és hiába
koncentrált, nem tudta felidézni, pedig ebben a pillanatban bármit megadott
volna ezért.
Késztetést érzett, hogy kimondja az igazságot. Hogy de igen, Nayának igen is
volt még valakije, akire jelen pillanatban számíthatott: vagyis ő. Igaz, hogy
tudta, Naya gyűlöli őt, hiszen nem egyszer nyilvánította ki az utálkozó
véleményét, ám most már abban is biztos volt, hogy rajta kívül a nő nemigen
hagyatkozhatott másra. Charles legszívesebben elmondta volna mindezt;
bátorítani akarta Nayát, atyai mozdulattal átölelni, gyűlölni és szeretni tiszta
szívből... Gyűlölni, mert Narroway, szeretni, mert Elisabeth gyermeke.
Szeretni azért, amiért ezt a rohadt álarcot kell viselnie nap, mint nap, amikor
szembekerülnek.
– A Narrowayek túlélők, bátrak és mindent megtesznek a bosszúért. – A
szavak hirtelen szaladtak ki a száján. – Nem ez a családod jelmondata?
Naya beharapta az ajkát, és elfintorodott.
– Mit tud maga a családomról?
Downton halványan elmosolyodott, de a mosolya végtelenül szomorú
volt és keserűségről árulkodott.
– Sok mindent tudok, amit te még nem. De remélem, nemsokára te is rájössz
dolgokra, és bízom benne, hogy az fájni fog. Még ennél jobban is.
Azzal felállt, és kiment a szobából. Lassan csukta be az ajtót maga
mögött, és ahogy a léptei elhaltak, teljes csend borult a házra. Naya pedig
egyedül maradt.

* * *

Brian Henderson még sosem félt ennyire.
Mindig ő volt a nagyfiú, a kemény srác, aki sosem ijed meg senkitől és
semmitől, aki lazán besétálna akár a sátán barlangjába is, most azonban félt.

355