Page 355 - A sírból üdvözöl

Downton háza egyszerű volt, és öregember jellegű. Porszag és romlott
étel szaga keringett a levegőben. Nayát elfogta az undor, ahogy belépett a
házba. Az öreg sietve becsukta az ajtót, elfordította a kulcsot a zárban, majd
a zsebébe rejtette.
– Erre. – Gyengéden a vállára tette a kezét, és vezetni kezdte az egyik
ajtó felé, ám Naya meghátrált.
– Ne érjen hozzám, mocskos vénember! – sziszegte. A félhomálytól és a
könnyeitől alig látta a szomszédja arcát, sóhaját viszont jól hallotta.
– Akkor kövess. – Azzal Downton elindult, átvágott a konyhán, majd
pedig egy kisebb vendégszobába vezette, amely egy kis folyosó közepén
helyezkedett el. – Tudom, hogy nem olyan kényelmes, de remélem, megfelel
ma éjszakára.
Ahogy a villany felkapcsolódott, Naya szemügyre vette a szobát. A
bordó függönyökkel eltakart ablak alatt egy egyszerű ágy állt, szakadt
matraccal, ami jelezte, hogy nagyon régen használták már. Jobbra egy nagy
szerény helyezkedett el, balra pedig egy kis éjjeliszekrény kapott helyet, a
padlót poros szőnyeg borította.
Nem, egyáltalán nem volt megfelelő, és szándékában sem állt itt éjszakázni.
Ez csak arra emlékeztette, hogy épp most vesztett el mindent, és
hajléktalanná vált... Hogy Charles Downton épp most vett el tőle mindent.
A könnyeivel küszködve rogyott le a matracra, és vádlón nézett a férfira.
– Azt hiszi... azt hiszi nem tudom? Nem tudom, hogy ez bosszú akart lenni?
Azért, amit tettem... Megbosszulja, aztán próbálja levakarni magáról a
mocskot. Pedig azt nem lehet csak úgy leszedni a lelkéről! Az ott marad, az
mindig is ott fog maradni! A bűntudat, a fájdalom... nem szűnik meg létezni.
Ha nem is érzi, attól még ott van! Ott van, és fáj, fáj, a kurva életbe, annyira
fáj!
Downton erre nem szólt semmit, csak farkasszemet nézett a
pszichológussal. Majd megrázta a fejét, és hosszasan felsóhajtott. Ép kezével
ismét megsúrolta a nyakát, és megtapogatta azokat a pontokat, ahol Naya
körmei a bőrébe vájtak.
– Miért hiszed azt, hogy ártani akartam neked? Hogy meg akartam bosszulni
bármit is?
– Mert egyedül magának van oka rá, vagy talán tévedek? – Naya egyre
homályosabban látott, ezért egy erőszakos mozdulattal letörölte az újból
előtörő könnyeit. – És mert gyűlöl engem... Engem és az apámat...

353