Page 350 - A sírból üdvözöl
P. 350
Füst
Amolyan átvezetőfejezet féleség, amelyben bekövetkezik a füst, és Naya
rájön, hogy nagyon kicsúsztak a kezéből a dolgok. Downton tud valamit,
miközben hatalmas titkokat őriz, és ismét betekinthetünk a múltba...
„És ha létezett is valaha, most már feledésbe merült, és amit elfelednek az
emberek – az már nem létezik..."
Naya kivágta az autó ajtaját, és kiszállt.
Hirtelen azt sem tudta, mi történik körülötte, képtelen volt felfogni a
látottakat. Még soha életében nem látott akkora lángokat, mint amelyeket
most. Fürgén az ég felé kapkodtak, ráadásul mindent betöltött a hamu, meg
az az átkozottul fojtogató füst. A legrosszabb mégis hallani volt azt, ahogy a
ház lassan a tűz martalékává vált; azt a hatalmas recsegést és ropogást...
Naya szemébe könnyeket csalt a füst. Vagy már azt sem tudta,
egyáltalán a füst-e az, amitől hisztérikus zokogásba kezdett, vagy az emlékek
tehettek róla, amelyek eltűntek, ahogy a ház is lassan kezdett
megsemmisülni.
Próbálta felfogni, hogy az, amit lát, igaz. Nem hallucináció, nem álom, nem
képzelgés, hanem rideg, kőkemény valóság, ami olyannyira fájt, hogy a
mellkasa szinte összeroppant a súlya alatt. Az apja, a szeretett édesapja háza
lángokban állt; az a ház, amiben ő maga is leélte az életét, amiben ott volt
mindene, ami valaha is jelentett neki valamit. Amihez nemcsak rossz, de szép
emlékek is kötötték, kezdett megsemmisülni, és mindaz, ami benne volt,
nemsokára már csak múlt lesz, hamu és törmelék formájában.
Nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz! A híres-neves Narroway-ház, a
dédapja keze munkája, a benne rejlő emlékek nem veszhetnek csak így el!
Nem semmisülhetnek meg, és válhatnak hamuvá egyetlen hatalmas láng
által. Egyszerűen nem hagyhatja!
Nem, valószínűleg ez meg sem történt. Ez egy illúzió. Lehet, hogy Paul
beadott neki valamit a temetőben, vagy... Vagy talán amiatt van, hogy nem
vette be a gyógyszereit? Igen, lehet, hogy ez a baj... De akkor az a sok tűzoltó,
azok a rettenetes hangok...
348

