Page 356 - A sírból üdvözöl
P. 356

Downton felvonta a szemöldökét.
        – A gyűlölet nagy szó... Ismertem Jamest, és...
             – Ne merje a szájára venni apám nevét! Maga nem ismerte őt, nem
        tudta, mennyi emléket őriztem róla abban a házban, ne merje...! – Naya
        hangja elcsuklott, képtelen volt folytatni. Ehelyett csak rámeredt az öregre,
        és érezte, hogy képes lenne immár ténylegesen megfojtani. A nyaka köré
        fonná az ujjait, aztán kikaparná a szemét, szétszaggatná a testét. A
        nyomorult! Volt mersze felgyújtani a Narroway-házat, a dédnagyapja keze
        munkáját, most pedig a szájára venni az apja nevét!
             Az öreg erre felsóhajtott, és közelebb lépett hozzá, majd leguggolt
        melléje.
        – Tudom, hogy azt szeretnéd, legyen valaki, akit hibáztatni tudsz egy olyan
        dologért, amiről nem tudod, miért történik. Nem ismered az ellenségeidet
        Naya; csak engem tekintesz annak, aki valójában nem vagyok, mert nem
        találsz mást, akire rákenheted mindezt. Tény és való, hogy gyűlölöm a
        felmenőidet, de téged nem. Nem tudnék ártani neked, bármennyire is
        szeretnék, hidd el. Hatalmasat tévedsz, ha továbbra is azt hiszed, minden
        rossz az én művem.
             – Hazudik! Maga semmi mást nem tesz, csak hazudik! – sikított fel a nő;
        az arcán most már patakokban csorogtak le a könnyek. – Meg akart öletni,
        most pedig elvette az otthonomat! Egy okot mondjon, hogy ne öljem meg, és
        ne vájjam a szemét! – Kis szünetet tartott, majd ezután halkan suttogva
        ismét megszólalt: – Nem tud semmit rólam... Maga csak egy idióta
        vénember, akit meg kellene ölnöm!
             – De te nem vagy gyilkos, ugye, Naya? – döntötte oldalra a fejét a férfi,
        és kérdőn nézett rá.
             Naya testét már valósággal rázta a hideg. Fuldokolva kapkodta a
        levegőt, a szíve egyre vadabbul dobogott.
        – Nem tudom. Nem tudom már, mi vagyok... Megöltem a lelkemet és a
        szívemet... – suttogta. – Nem fél tőlem? Mert én néha félek magamtól.
             – Össze vagy zavarodva. Pihenned kell, idő kell, hogy feldolgozd a
        történteket. Egy otthon elvesztése gyakran az ember lelkébe tipor.
             – Nekem nincs lelkem – sziszegte a nő. – Nekem nincs már semmim és
        senkim!




        354
   351   352   353   354   355   356   357   358   359   360   361