Page 376 - A sírból üdvözöl

annyira is Jamest, amint elmondta, akkor azt is sejthette, hogy egy
Narrowayt nem lehet megállítani. És neki szándékában sem áll beleütni az
orrát Naya piszkos dolgaiba – a reggeli beszélgetésből ugyanis ezt szűrte le.
Tehát Downton kizárva. Na, de akkor ki? Ki akarja minden áron megölni őt?
Pont őt, akinek nincsenek ellenségei, akinek nincsenek irigy ismerősei, aki
nem tett semmi rosszat... Ez persze hazugság volt, hiszen tett rosszat, nem is
keveset, de az hatalmas titoknak számított.
Ez egyszerűen nem fért a fejében, és borzasztóan zavarta. Annak a
valakinek hatalmas pofája kellett, hogy legyen, és mi több: bátorsága ahhoz,
hogy kiálljon egy Narrowayjel. Az az ember ezek szerint nem ismeri a
Narrowayeket; pedig őket mindenki ismeri ebben a városban, és elég hírből
hallani róluk, hogy felálljon mindenki hátán a szőr. Hála Naya nagyapjának,
aki elég nagy hírnevet szerzett a családjának.
Naya lehunyta a szemét egy pillanatra. Le akart feküdni a földre, be
akart takarózni a hamuval, magához akarta ölelni mindazt, ami a házból
megmaradt; eggyé akart válni a törmelékkel. Emlék akart lenni, amely elég a
tűzben, parázs, amely az utolsó pillanatig izzik, hamu, ami nem hirdet mást,
csak elmúlást és halált. Igen, ezt akarta: a halált.
Csábító szó volt, majdhogynem elolvadt a nyelvén, ahogy elsuttogta.
Meghalni, ahogy a fia és az apja is meghalt. Meghalni úgy, mint egy
Narroway: a saját keze által. Halál, halál, halál...
Hirtelen minden elvesztette az értékét. Miért csinálja ezt? Miért kezdte
el ezt az egészet, ha annyit szenved miatta? Miért nem ölte meg már magát
abban a pillanatban, hogy megtudta, James halott? Miért ragaszkodik
ennyire ehhez a nyomorú életéhez? Mert a Narrowayek túlélők? Egy kurva
jelmondat nem ér annyit, hogy ő még ennél tovább is szenvedjen. Nem,
véget kell hogy vetnie, most azonnal, mert...
Közeledő lépteket hallott, és megdermedt.
– Naya? – Ahogy meghallotta Paul Cooper hangját, hirtelen ismét értelmet
nyert minden, és az előbbi gondolatai tovaszálltak. A nyomozó lágyan, szinte
már dallamosan ejtette ki a nevét mély, férfias hangján, ettől pedig
megborzongott.
Lassan felállt, és megtörölte a szemét a kezével, hogy a nyomozó ne
láthassa a könnyeit. Elég volt kibírnia a tegnap esti hisztijét, ami miatt most
már rettenetesen szégyellte magát.
– Paul? – suttogta alig hallhatóan. A név sokkal édesebb volt, mint a halál. Ha

374