Page 377 - A sírból üdvözöl
P. 377

tehette volt, a nap minden percében ezt mondogatta volna; lehetőleg az
         illető fülébe susogva, gyengéd csókok közepette. Igen, Naya erre vágyott...
         Nem a halálra, nem valami hatalmas dologra, hanem egyszerűen Paul
         jelenlétére. A férfi képes volt megnyugtatni őt...
         Maga elé fonta a karját, mintha magát akarná védeni a gyengéd érzelmektől,
         és nem nézett a férfira.
             – Itt vagyok – mondta a nyomozó. – Mondtam, hogy nem fogom
         elhagyni. Még mindig nem bízik bennem?
             Naya nagyot sóhajtott, és most már megfordult.
         Paul Cooper zsebre dugott kézzel álldogált néhány méterrel távolabb.
         Sötétkék inget és fekete nadrágot viselt. Az arca együttérzésről árulkodott, a
         szemei szomorúan csillogtak, a szája egyetlen vonallá préselődött.
         Elgondolkodva körülnézett, megvizsgálva a károkat, majd közelebb lépett;
         Naya szíve egyre gyorsabban dobogott. Már bele se mert gondolni, hogy
         nemrég még az öngyilkosságon töprengett, hiszen nem lenne képes elviselni,
         ha nem láthatná a férfit.
             Paul végül odalépett elé, felemelte a kezét, és az egyik ujjával óvatosan
         végigsimított az arcán. Az érintése kellemes volt, az ujja viszont jéghideg.
         – Az arcára kente a hamut – mondta magyarázatképpen, mire Naya
         odakapott, és megdörzsölte azt a pontot, ahol nemrég Paul is megérintette.
         Azok az átkozott könnyek!
             – Én... én csak... vagyis... – kezdte, de elharapta a mondatot. Jobbnak is
         látta, ha nem fejezi be, helyette halkan megkérdezte: – Mit keres itt?
             Paul hátrapillantott; pár házzal arrébb egy autó parkolt, amit Naya
         azonnal felismert.
         – Elhoztam az autóját a javítóból, és gondoltam, hogy itt fogom találni.
             Naya lesütötte a szemét. Az arca még mindig bizsergett az óvatos
         érintéstől.
         – Köszönöm, és... sajnálom a tegnapit.
             – Semmi baj. – A nyomozó megrázta a fejét. – Elvesztette az otthonát,
         meg tudom érteni. Egy ilyen mellett nem lehet csak úgy elmenni... – Itt
         tartott egy kis szünetet, és némán fürkészte a nő arcát. – Azt hiszem, lenne
         egy kis megbeszélnivalónk – mondta végül. – És azt ajánlatosabb lenne egy
         nyugodtabb helyen megtenni. Mit szólna egy kávéhoz? Az ilyenkor jót tesz.




                                                                           375
   372   373   374   375   376   377   378   379   380   381   382