Page 384 - A sírból üdvözöl

valaki, vagy valakik játszanak velünk... – Naya összerezzent erre a kifejezésre.
– Bocsánat, nem ezt a kifejezést kellett volna használnom.
– Semmi gond – rázta meg a fejét. – Nos, akkor semmit sem tudunk
biztosra.
– Ha kiderítek valamit, mindenképp szólok. Apropó! Mit fog tenni
ezután?
– Fogalmam sincs. – Naya belebámult a bögréjébe. – Talán kiveszek egy
albérletet, és újra megnyitom a rendelőt. A betegeimnek így is nélkülözniük
kellett engem már egy jó ideje. Bevételem pedig csak onnan jöhetne.
Mondjuk az apám hagyott rám némi pénzt, mikor meghalt. Abból bár fedezni
tudok néhány dolgot...
– Ha szüksége van még segítségre, csak szóljon.
– Már így is eleget tett értem... Nem tudom, mivel hálálhatnám meg.

– Elég lesz, ha ezentúl jobban vigyáz magára. Valaki ártani akar magának, Ms.
Narroway, és úgy érzem, az én lelkemen fog száradni, ha baja esik.
Naya erre akaratlanul is elmosolyodott, ám a mosolya keserű volt, és
végtelenül szomorú.
– Tudja, mi ebben az ironikus? Az apám is folyton ezt mondogatta... A halála
előtt pár nappal pedig többször hallottam azt, hogy vigyázzak magamra,
mintha érezte volna, hogy nemsokára vége... Aztán elment, és nem jött
vissza többé.
Paul hallgatott, a csend pedig egyre hosszabbra nyúlt közöttük. Amikor
megszólalt, a hangja kedves volt és puhatolózó.
– Szeretne mesélni róla?
Nayának eszébe jutott, hogy nem is olyan rég ugyanebben a kávézóban,
ugyanitt, mondhatni, ugyanabban a helyzetben mesélte el a férfinak a
legféltettebb titkát és a legmocskosabb emlékét: a Játékot. Nem értette,
hogyan volt képes elmondani neki akkor azt a pillanatot az életében, amikor
minden tönkrement. Amikor az addig szépen felfelé ívelő hullámvasút
egyszer csak ereszkedni kezdett, és eltűnt a mélyben, ahonnan aztán sosem
tudott már előtörni. Most sem értette, miért bízott annyira a nyomozóban,
hogy beszéljen neki a múltjáról, de nem tudta megzabolázni sem az
érzelmeit, sem a gondolatait. A szavak hirtelen buktak ki a szájából:

382