Page 385 - A sírból üdvözöl

– Három évvel ezelőtt történt – kezdte. – Minden úgy indult, ahogy
eddig. Apámnak el kellett utaznia az egyik ügye miatt, ezért korán reggel
útnak indult. Emlékszem, hogy még telefonáltunk, mikor odaért. Azt mondta,
minden rendben van, és hagyott nekem reggelit a hűtőben. Úgy volt, hogy
estére hazaér, de késett. Előfordult még az ilyen, tehát nem csináltam nagy
dolgot belőle. Azt gondoltam, hogy talán valami... nő lehet a dologban. Nem
akartam zavarni sem, így inkább nem kerestem. Másnap reggel telefonált egy
férfi, és elmondta, hogy az apám meghalt. A ház, ahol vendégül látták,
szintén kigyulladt, ő pedig... nem tudott megmenekülni. Vagyis, igazából
senki nem tudja, mi történt vele. A ház teljesen porig égett, alig maradt
belőle valami. Viszont nem találtak semmiféle emberi maradványt, ami arra
utalt volna, hogy az apám is bent lett volna, így eltűntnek nyilvánították. – Itt
megállt egy pillanatra, és a nyomozóra nézett, aki kinyitotta a száját, hogy
mondjon valamit, de ő sietve közbevágott: – Ne! Ne mondjon semmit.
Tudom, azt hinné az ember, hogy él, pedig nem. Ő már meghalt, hiszen ha
élne, megkeresett volna, ebben biztos vagyok. Nem lett volna oka rá úgy
elmenni, hogy többet ne is lássam. Hogy ne mondta volna, hogy szeret...
Naya hangja elcsuklott, és beharapta az ajkát.
– Ő volt a legjobb ember, akit valaha ismertem. Egyszerre volt a barátom, az
apám és a családom. Ő nevelt teljesen egyedül, segített, mikor kellett és
bármit megtett értem, ahogy én is őérte. Imádtam őt úgy, mint azelőtt senki
mást... Igazi apa volt. Egy Narroway, egy olyan Narroway, aki nem volt
túlélő... És fáj, annyira fáj a hiánya! Szükségem van rá, és itt hagyott, elment,
mielőtt elbúcsúzhattam volna. Minden emlékemet, ami valaha volt róla,
abban a házban őriztem, ami most már a földdel egyenlő. És most olyan...
üresnek érzem magam, tudja? Üresnek és borzasztó védtelennek.
Paul most is sokáig hallgatott, majd óvatosan átnyúlt az asztal fölött, és
megsimította a kézfejét, de szinte azon nyomban el is húzódott. Mint mindig,
a keze most is jéghideg volt.
– Igen, tudom – mondta. – Higgye el, hogy pontosan tudom, milyen
érzés elveszíteni valakit, aki a legfontosabb ember volt az életben.
Naya hallgatott. Csak meredten nézett a férfira, és érezte, hogy nem
bírja tovább; a szemét már szúrták a könnyek.
A bögre hirtelen tört össze a kezében, ahogy megszorította. A szilánkok
belevájtak a bőrébe, és a vér eszeveszett gyorsasággal kezdett lefolyni a

383