Page 386 - A sírból üdvözöl

kezéről, egyenesen az asztalra. Apró szilánkdarabok záporoztak a földre, mire
minden vendég feléjük fordult.
– Naya? – A nyomozó meglepetten nézett rá. – Mit művel?
Naya lenézett a kezére, és a lefolyó vért figyelte. Tetszett neki a
fájdalom, sőt, élvezte a bőrébe fúródó szilánkokat, majd megszorította. Egyre
erősebben: érezni akarta a fájdalmat, mert szinte megváltás volt számára.
– Naya?! Mit művel?! – Paul felpattant, és dühösen rákiáltott.
– Nem tudom – suttogta a könnyeivel küszködve Naya. – Nem tudom,
mit tettem...

* * *

Naya már hosszú órák óta plafont bámulta.
Az apja nem volt otthon – dolgozott, vagy hogy is lehetne nevezni az, amit
éppen csinált. Igaz, volt egy szó a fejében, de azt nem akarta hangosan
kimondani. Tudta, hogy James nem kedveli azt a közhelyes kifejezést, mint a
bérgyilkos. Pedig mégis ez volt a legjobb szó rá, Naya mégis úgy érezte, vétek
lenne kimondani, vagy egyáltalán rágondolni. Mint ahogy már azt is tudta,
hogy vétek volt a bosszú miatt végignéznie Brian Henderson halálát.
Vajon Zac és Sidony is ennyit szenvedett? Vajon James az ő bőrüket is
ilyen lassan nyúzta le?
Nayát kirázta a hideg. Sietve eltakarta a szemét, mintha ki akarta volna
törölni a fejéből a szörnyű képeket, csakhogy mindezek teljességgel beleégtek
a retinájába.
Brian, amint az életéért könyörgött... Brian arca, mikor rájött, hogy ez
egyáltalán nem vicc, hanem ez a valóság... Brian pillantása, mikor azt
mondta az apjának, ölje meg. Az utolsó pillanatig reménykedett, hogy
megmenekül, és nem fog meghalni, ám ő azon nyomban megfojtotta azt a
halvány reménysugarat, mikor kimondta a bűvös szavakat: öld meg.
Öldmegöldmegöldmeg... Hát nem bűvös szavak ezek? Egyszerre
gyönyörködtetnek és fojtogatnak, fájóak és kellemesek.
– Öld meg – ismételte el, többször is egymás után, miközben az ujjai
belemartak a csuklójába.

384