Page 391 - A sírból üdvözöl
P. 391

* * *


             Anjának rengeteg emléke volt Clarityről.
         Gyönyörű kislány volt hosszú, barna hajával, kerek, pirospozsgás arcával,
         kedves mosolyával és különösen csillogó, zöld szemével. Anja büszke volt rá,
         hogy ilyen csodaszép a barátnője, és ezzel gyakran el is dicsekedett.
             Abban az évben ismerkedtek meg, mikor Anja visszaköltözött a szüleivel
         a városba. Mindeddig az ország legészakibb részén laktak, egy aprócska
         városban, amit az anyukája ki nem állhatott. Ezt nem igazán értette, hiszen a
         hely meglehetősen szép volt, csakhogy a ház, amelyben laktak, nem volt
         éppen akkora, hogy rendesen elférjenek benne. Ám a szülei így is hosszas
         tanakodás után jutottak csak dűlőre, és határozták csak el, hogy eladják a kis
         házat, és elköltöznek.
         Az édesanyja úgy gondolta, éppen itt az ideje megtenni ezt a lépést, így hát
         megvásárolták a Charles Streeten álló egyik hatalmas házat, és beköltöztek.
         Anjának külön szoba jutott, ennek pedig nagyon örült, habár az első
         hetekben rettenetes rémálmok gyötörték, amik miatt éjszakánként néha át
         kellett lopóznia a szülei szobájába, ugyanis nagyon félt egyedül.
             Ám mindezek ellenére tetszett neki az új hely, az óvoda és a ház is.
         Azonban hiába próbálkozott, nem sikerült barátokat szereznie, emiatt pedig
         roppant szomorú volt.
         Ám egy idő után minden megváltozott.
         Még javarészt költözködtek, mikor egyszer csak beállított hozzájuk egy lány,
         egy tálca süteménnyel a kezében, amit az anyukája sütött az új
         szomszédoknak. Emily kedvesen mosolyogva vette át a tálcát, majd behívta a
         vendéget, hogy megismerkedjenek. Anja félt egy kicsit, és nem akart először
         szóba állni vele, mikor a lány Clarity Johnsonként bemutatkozott neki. De
         később, amikor ő is abba az óvodába kezdett járni, amelyben Clarity is volt,
         szépen összebarátkoztak. Babáztak, bújócskáztak, fogócskáztak, mint minden
         rendes gyerek, és megígérték egymásnak, hogy legjobb barátnők lesznek
         örökre. Karkötőket fontak egymásnak, és sülve-főve együtt voltak; nem
         lehetett szétszakítani őket.
             Anja boldog volt, ó, de még mennyire! Szerette Clarityt, és imádott nap,
         mint nap vele lenni. Mi több, a szülei is kedvelték őt, és emiatt gyakori
         vendég volt náluk, ahogy ő is Johnsonéknál.

                                                                           389
   386   387   388   389   390   391   392   393   394   395   396