Page 421 - A sírból üdvözöl

mindent megjegyezzek! Na, most induljunk már egyszer, még dolgoznom
kell... Sean megöl, utálja a lazsáló embereket.
Naya ismét átnyújtott némi aprót. Az öreg dühösen meredt rá, a pénztől
azonban viszketni kezdett a keze.
– Mi a búbánatot akar megint?!
– Még egy kérdésem lenne.
A férfi kikapta a kezéből a pénzt, és a markába zárta.
– Halljam! – morogta.
– Ez az ember Paul Cooper rokona volt?
Az öreg erre elfintorodott. Ismét hümmögni kezdett magában, majd a
sírra nézett.
– Jaja! Izé. Asszem az apja volt, vagy a bátyja? Mi a franc, elfelejtettem, mit
kell hazudni. Ja, megvan. Az apja volt.
– Tessék?
– Mondom, kisasszony. Paul Cooper a kis nyomozó apja.
– Nem Edward Cooper az apjának a neve? – Naya összevonta a
szemöldökét.
– Mit tudjam én, nem az én bajom! Én csak kiástam a sírt, és hogy kit
temetnek bele, már nem az én dolgom. Menjen szépen haza, és tegyen
lakatot a szájára. Errefelé nem szeretik a kérdéseket. Sőt, az ilyen kérdéseket
soha, senki nem szereti. A holtak már meghaltak, hagyja békében nyugodni
őket. Az élőkkel pedig vigyázzon! Főleg azokkal, akik titkokat őriznek. Sötét
titkokat...
A sírásó felkapta az ásóját, majd dühösen elindult a kijárat felé.
– Mit akar elmondani ezzel? – kérdezte a nő, amint felvette a másik
lépteinek ritmusát.
– Ó, én semmit. Semmit, kisasszony – sóhajtott fel. – Csupán, ha arra
gondol, amire nem kéne, akkor azonnal verje ki a fejéből! A holtak világában
nincs mit keressen egyetlen élő lélek sem. Mint ahogy az élők között
sincsenek holtak. Hiszen élve nem lehet meghalni, ahogy holtan sem lehet
élni.
Naya hosszasan fürkészte a férfi arcát. Kétségkívül hazudott, ebben
biztos volt. Látszott a tartásán és az arckifejezésén, a hangjából viszont sütött
a megbánás. Ezek szerint, valami olyasmit mondott el, amit nem kellett
volna, de ahogy mondják, a pénz beszél, és Nayának volt pénze. Ilyen

419