Page 426 - A sírból üdvözöl

Paul Cooper aggódva fürkészte az arcát.
– Magához tért már végre? – kérdezte. – Nyugodjon meg, minden rendben
van.
Naya megdörzsölte a szemét, mire az álom kiröppent a fejéből, és
immár a gyógyszere hatását sem érezte. A doboz, amit este a kocsijában
talált ellenségesen pislogott rá az egyik ceruzatartó mellől. Hirtelen fogalma
sem volt, hol van, azonban amint körülnézett, eszébe jutottak az éjszaka
történései a temetőben, és megborzongott. Amint a sírásó kilökte őt a
kapun, visszasietett az autójához, és a rendelőjéig vezetett. Felforgatta az
irodáját, aztán örömmámorban úszva letelepedett az íróasztal melletti
széken, bevett egy marék tablettát, és elaludt... Már nem számított semmi,
hiszen megvolt, amit keresett.
– Paul. – Halkan suttogta el a nevét, mint aki még mindig nem hiszi el,
hogy az, aki itt áll előtte, nem csupán egy álomkép. A nyomozó, mint mindig,
most is gyönyörű volt; más szóval nem is tudta jellemezni őt. Az arca
szigorúságot tükrözött, határozott vonásai miatt igazán jóképűnek
mutatkozott. Mindig kemény és rideg pillantása most aggódó volt.
– Igen, itt vagyok, nem kell félnie.
Naya érezte, hogy lefolyik az arcán egy könnycsepp. Nem fordult el, csak
lehunyta a szemét, mire egy újabb tört elő a szempillái alól.
A következő pillanatban azonban egy hideg kezet érzett, amint az arcához
ért; Paul gyengéden letörölte az egyik könnycseppet az ujjával, majd amint
kinyitotta a szemét, észrevette, hogy egy zsebkendőt tart felé.
Most már elfordult, és sietve elmaszatolta az arcán a sós folyadékot.
– Sajnálom – suttogta. – Sajnálom, csak én... én...
– Semmi baj – válaszolta Paul. – Az én hibám, nem kellett volna
felébresztenem. Megijesztettem, igaz?
– Nem. – Naya lassan kezdte visszanyerni az önuralmát. – Csupán
váratlanul ért ez az egész.
– Meghiszem azt. – A nyomozó felállt, megkerülte az íróasztalt, és leült
a vele szemben levő székre. – Az apját szólongatta, de ez nem lep meg. A
halott szeretteink gyakran beköltöznek az álmainkba, mert mikor meghalnak,
igaz, hogy eltűnnek, de bennünk hagynak egy apró darabot magukból.
A pszichológus nem reagált erre semmit, csak hosszasan nézett a férfira.
A poros takaró, amit az egyik szekrény legaljában talált, és amivel éjszakára

424