Page 427 - A sírból üdvözöl

betakarózott, most lecsúszott a válláról. El se merte képzelni, vajon hogy
nézhet most ki. A haja bizonyára egy szénakazal, az arca sápadt és beesett, a
szemei karikásak, a blúza gyűrött. Paul azonban ügyet sem vetett a
kinézetére, Nayát ez pedig valahol a lelke mélyén nemcsak nyugtatta, hanem
zavarta is. Egyébként is, a nyomozó mindig a szemébe nézett, mikor vele
beszélt, és ez neki részben elég is volt.
– Mit keres itt? – bukott ki belőle a kérdés. Ahogy lassan ébredezni
kezdett, és az emlékei ismét megrohamozták az elmúlt napokkal
kapcsolatban, hirtelen nem tudta hova tenni a nyomozó ma reggeli
látogatását az irodájában.
– Gondoltam, hogy itt lesz – mondta a férfi, és végighordozta a
tekintetét az irodán. Naya most már elszégyellte magát. Az irodája jelen
pillanatban egy hatalmas kupleráj volt, nem is hasonlított rendelőre. Az
asztal, ami a szinte a szoba közepén kapott helyet, tele volt egyszer
használatos kávés poharak tömkelegével, néhány elhasznált zsebkendővel,
papírhalmazok sokaságával, amikből a földre is bőven jutott. Nem beszélve
arról, hogy szinte mindegyiken egyujjnyi por volt.
Az írat tároló szekrények ajtaja tárva-nyitva fogadták az érkezőket, papírok
ezrei borították be a kis helyiséget, és olyan hatást keltett, mintha egy kisebb
tornádó süvített volna körbe, felborogatva mindent.
Naya alapvetően rendszerető ember volt. Mindig tudta, mit hová tett,
azonban tegnap este nem volt ideje gondolkodni. Keresnie kellett valamit, és
biztos volt benne, hogy itt megtalálja. Ha netalántán az égő ház nem vitte
magával a hamuba, akkor itt kellett lennie valahol, éppen ezért képes volt
kirámolni mindent. Dühében elszívott egy doboz cigarettát is. A tüdejét
hónapok óta nem járta át a füst, így most szüksége volt rá, mint ahogy a
gyógyszereire is.
És mint ahogy azt szokás, elérte a célját. A Narrowayek amúgy is mindig
megkapták, amit akartak. Bármibe került is.
– Miből? – tette fel az újabb kérdést. Imádott kérdezni, de választ kapni
még inkább.
– Tudtommal máshová nem is jöhetett volna. Nahát, nem is tudtam,
hogy dohányzik – bökött az ujjával a csikkek felé a nyomozó, amik az asztalon
hevertek a hamutálca mellett.
– Nem dohányzok gyakran, csak néha-néha elszívok pár szálat –
morogta a nő. – Egyáltalán, hogy jutott be ide?

425