Page 431 - A sírból üdvözöl

– Ne! – A férfi felemelte a kezét, majd hosszasan felsóhajtott. Pár
másodpercnyi csend után szólalt meg ismét. A hangja halk volt és
meglehetősen szomorú. – Nem tudom, ki maga, Naya. Higgye el, ez a
legnehezebb az egészben, hogy még mindig nem tudom, mit akar, és mi a
célja ezzel az egésszel. Mondták már azt is, hogy óvakodjak egy Narrowaytől,
és én mit csinálok? Egyezséget kötök vele, ráadásul beveszem még a
nyomozásba is. És tudja mit? Még azt sem tudom eldönteni, hogy bánnom
kell-e ezt, vagy sem... Hogy hibát követek-e el, vagy sem...
Naya nagyot nyelt.
– Nem kell bánnia... – suttogta.
Paul erre csak a fejét rázta, és az ajtó felé indult. Mielőtt lenyomta volna
a kilincset, még visszapillantott.
– Szedje össze magát, öt perc múlva várom az autóban.
– Tessék? – A pszichológus meglepetten nézett rá.
– Most az egyszer ne kérdezzen, csak jöjjön már! – Azzal kilépett az
ajtón.

* * *

A temető kapuja elé érve Naya akaratlanul is megborzongott. Az
éjszakai események ismét megjelentek az emlékezetében, a meggyötört
kislány képe pedig mintha beleégett volna a retinájába, egyszerűen nem
tudta kiverni a fejéből.
Lopva Paulra sandított. A férfi komor arckifejezéssel lépett be a vaskapun,
Nayának majdhogynem szaladnia kellett, hogy lépést tudjon tartani vele.
Elengedhetetlen vágyat érzett, hogy belekaroljon, azonban bele sem mert
gondolni, mi lenne erre a nyomozó reakciója.
Tudta jól, hogy a férfi haragszik rá, és hogy ki kell majd engesztelnie
valamivel, ám fogalma sem volt, mit tehetne. Azonban azt sem értette, Paul
miért döntött úgy, hogy magával hozza ide. Talán most végre megmagyaráz
néhány dolgot...
A ravatalozó ajtaja tárva nyitva volt. A lépcsőn feketébe öltözött
emberek beszélgettek egymással, egy nő hangosan zokogott, egy férfi pedig

429