Page 433 - A sírból üdvözöl

együtt vannak. Mindenkire gondolt, mindenkiről gondoskodott… A
legnagylelkűbb ember volt, akit valaha ismertem.
– Amikor Harry Johnson telefonált a rendőrségre, hogy megölték a
családját, én voltam szolgálatban David Wolffal. Azonnal kimentünk a
helyszínre, erősítést hívtunk, és megtettük a szükséges dolgokat, amiket
kellett. Borzalmas volt látni, hogyan végeztek ki egy kislányt az anyjával
együtt. A hullák, az a szag... a halál szaga... Senkinek sem kívánom, hogy
valaha is részese legyen olyanban, mint amilyenben nekünk volt, mikor
megérkeztünk, vagy amikor Harry megpillantotta a saját lányát és a
feleségét. Brutális volt az egész, olyannyira, hogy napokig nem hagyott
nyugodni a dolog. Két teljes napig nem tudtam lehunyni a szemem, mert a
képek mindig előjöttek. Aztán egyik éjszaka felkeltem, felhívtam Danielt, és
elindultam a Charles Street felé. Ő is velem jött, mert tudta, hogy ha egyedül
hagy, valami őrültséget csinálok. Nem kellett volna aznap este felkelnem,
vagy felhívnom őt. Hagynom kellett volna, hogy aludjon, hogy pihenjen... De
önző voltam, megtettem, és elkövettem életem legnagyobb hibáját.
– Be akartam menni Johnsonék házába nyomokat keresni, vagy keresni
bármit, ami meg tud nyugtatni... Daniel viszont nem engedte. Megragadta a
karomat, és azt mondta, hogy nem törhetek be csak úgy más házába az
éjszaka közepén, akárki vagyok is. Vissza akartam vágni neki, hogy tudom,
mit akarok csinálni, de zajt hallottunk a közelből. Léptek voltak azok, a bokor
halk zizegése, pedig az utca üres volt. Elindultunk arrafelé, hogy megnézzük,
mi az, mikor Daniel megtorpant. Azt mondta, várjak, de én nem hallgattam
rá. Akkor dördült el az első lövés. A golyó a szíve mellett találta el Danielt, ő
pedig a földre rogyott, és a sebéhez kapott. A vér teljesen átitatta az ingét.
Azonnal ott teremtem mellette, mire ő belém kapaszkodott. Az egyik
kezemmel őt tartottam, a másikkal a telefonom után kutattam, hogy mentőt
hívjak, de ő csak a fejét rázta, majd közelebb húzott magához. A nevemet
suttogta, aztán kérte... – Paul megakadt. – Kérte, hogy... szóval kérte, hogy
mondjam meg Samanthának, hogy szereti. Hogy sajnál mindent, és adjam át
neki az üzenetét. De engem ez akkor nem érdekelt, hiszen csakis arra tudtam
gondolni, hogy mentőt hívjak. Amint letettem a telefont, visszafordultam
Daniel felé. Elhadartam, hogy tartson ki, mert jön a segítség, hogy minden
rendben lesz… Halott volt. Már akkor halott volt, mikor hívtam a mentőket...
Annyira dühös lettem, azt sem tudtam, mit teszek, csak felálltam, és
elindultam oda, ahonnan kilőtték az első golyót...

431