Page 438 - A sírból üdvözöl

belegondolni. Nem, ez nem történhet meg! Minden olyan kibaszottul jól
ment eddig! Igaz, becsúszott néhány hiba, de azt később korrigálta. De most?
Ha Emily rájött valahonnan, akkor minden veszni fog. Hacsak...
– Naya? – Paul elkapta a karját, és magához húzta. – Mi a fene van
magával? Mit mondott Mrs. Griffits, hogy ennyire kikészítette?
A pszichológus nagyot nyelt.
– Semmit... Minden a legnagyobb rendben van. Csak... vigyen haza... – Ekkor
a tudatába hasított a gondolat, hogy neki már nincs otthona. – Vigyen vissza
a rendelőmbe, kérem...
Naya belekapaszkodott a férfi ingébe, és a mellkasának támasztott
homlokkal próbálta visszafojtani a könnyeit.
A nyomozó összerezzent, látszólag elég váratlanul érte őt ez az egész. El
akarta tolni magától a nőt, azonban mégsem tette; a karjai valahogy nem
akartak engedelmeskedni. Ehelyett óvatosan megérintette a hátát, a keze
pedig óvatlanul lecsúszott a derekáig. Érezte, ahogy Naya megborzong az
érintés nyomán, és apró sóhajt hallat.
Paul nagyot nyelt. Túl közvetlen érintés volt már ez neki, túl sok... Nem volt
effélékhez szokva. Gyűlölte, ha meg kellett érintenie valakit, és ha valaki
hozzáért. Került minden testi érintkezést, hiszen megvolt az oka rá.
Most azonban mégsem tudott megmozdulni. Naya úgy simult a karjaiba,
mint még senki más; a testük tökéletesen összeillet. Egy pillanatra lehunyta a
szemét, és már arra készült, hogy hátrébb lép, azonban ekkor egy ismerős
hang szólalt meg, megtörve a meghittnek tűnő pillanatot.
– Nahát, Mr. Cooper. Csaknem az elhunytat gyászolják? – Mr. Lloyd
hangja gúnyosan csengett. Ahogy Naya meghallotta, sietve elengedte Pault,
és megfordult.
A temetőgondnok nem messze állt tőlük, és a kocsikulcsait lóbálta, ami
jelezte, hogy nemrég érkezett. A nő nem emlékezett rá, hogy ennyire kövér
lett volna, de most, hogy meglátta, nem tudta visszafojtani a fintorát, hiszen
a férfi borzalmasan nézett ki a hatalmas sörhasával és lelógó tokájával.
– Ami azt illeti, igen. Ms. Narrowayhez igen közel állt. – Paul
szemrebbenés nélkül hazudott, és megszorította Naya derekát. A
pszichológus meglepetten nézett egyszer a nyomozóra, majd pedig a
temetőgondnokra.
– Hát, akkor részvétem – jegyezte meg érzelemmentes hangon Mr.
Lloyd, és egy apró, gúnyos mosoly is megjelent a szája szegletében. – Apropó,

436