Page 425 - A sírból üdvözöl

Naya sóhajtott, azonban a sóhaja elveszett a semmiben. Hirtelen azon
kapta magát, hogy a Narroway-ház eltűnt, ő pedig lebegett a tömény
semminek nevezett sötétségben. Nyugodtság és béke lengte körül, nem is
bánta volna, ha ez örökre így maradna. A csend átkarolta őt, és nem
eresztette.
Nem érzett semmit. A bűntudat fogalma nem égette annyira a nyelvét, mint
régen, a fájdalom nem is létezett számára, mintha nem létezett volna sem a
teste, sem a lelke. Teljesen érzéketlen volt, csupán valamiféle
megmagyarázhatatlan öröm tartotta a magasban, és nem engedte, hogy
lezuhanjon.
Aztán valami hirtelen kinyúlt a sötétségből, és megragadta a karját.
Naya sikított, de a hangja nem hallatszott. Megpróbált kiszabadulni, fájdalom
járta át a testét, és ahogy az agyára ereszkedett köd lassan kitisztult, furcsa
képek jelentek meg előtte. Egy ismerős arc, kék ing, fehér fal, kopott
bútorok... Olyan gyorsan pörögtek, hogy képtelen volt felfogni őket. Aztán
valaki megszólalt. Ismerős hang mászott a fülébe. Dallamosan ejtette ki a
nevét, és a szíve egyre gyorsabban kezdett el dobogni. James.James is
ugyanígy ejtette ki a nevét, neki is ilyen volt a hangja. Igen, igen, igen! Itt van
végre az édesapja, az ő egyetlene, akit annyira szeret, mégsem halt meg,
életben van...
– Apa? – suttogta alig hallhatóan. – Apa, te vagy az? Apa?
Válasz érkezett a remegve feltett kérdéseire, azonban hiába
koncentrált, nem hallotta tisztán a szavakat. Érezte, hogy valaki megérinti,
ám minden egybefolyt a szavakkal és a képekkel együtt.
– Ne! – kiáltott fel hirtelen, és megpróbált kiszabadulni a bódultság
börtönéből, ám alig tudott megmozdulni.
Aztán egy kéz markolta meg a csuklóját, és valaki hangosabban kezdett
beszélni hozzá.
– Nem kell félnie, csak én vagyok az, Paul. Minden rendben? Jól van? Naya?
– M-micsoda? – nyögte. Még mindig homályosan látott, de ahogy
pislogni kezdett, egyre élesebbek lettek a képek, és most már ki tudta venni
az előtte álló arcát. Mérhetetlen csalódás tört rá, hiszen nem rá számított.
Azt hitte, az apja fogja várni őt, mikor felébred, azonban amint tudatosult
benne, hogy mindezt – az ölelés emlékét, a lebegést, a Narroway-házat –
csak álmodta, mérhetetlen düh és kétségbeesés kerítette hatalmába. Fájt ez
a hirtelen ébredés. Mint ahogy annyi minden fájt mostanában...

423