Page 424 - A sírból üdvözöl

Igazság és bizalom

Naya megtudja az igazat Daniel Sawayről, lassan beindul a nyomozás is, és
megtudhatjuk, kit talált el az a bizonyos második lövés...
„Légy az, aki üt, nem pedig az, aki védekezik.”

Naya álmában otthon volt.
A Narroway-ház átölelte őt, fülébe suttogta a titkait, és nem eresztette.
Karjai édesek voltak, örök álomba ringatták, érintése pedig olyan volt, akár az
apjáé. James is mindig gyengéden tartotta a karjában, ahányszor csak
megölelte, mintha attól félt volna, hogy a szeretett, kicsi lányának baja esik,
és összeroppan a szorítástól. Naya ilyenkor valósággal lebegett az örömtől.
Átkarolta az apja nyakát, a mellkasába temette az arcát, és beszívta az illatát.
James a hátát simogatta, mozdulatai védelmezőek voltak, Naya pedig
ilyenkor mindig azt érezte, hogy biztonságban van. Hogy hazatalált, és végre
megtalálta a békét, amit annyira keresett. James karjai bástyák voltak, a férfi
volt a vár, ő pedig a királykisasszony, akit védelmezni kellett. Akinek nem
kellett félnie semmitől sem, mert tudta, hogy ha az apja ott van mellette,
minden rossz elkerüli őt. És minden tévedés kevésbé válik fájdalmassá...
Aztán egyik nap a vár a bástyáival együtt eltűnt.
Eltűnt, és nem tért vissza, a semmibe veszett, Naya pedig egyedül maradt.
Nem volt már, aki megvédje. Saját magáért kellett felelnie, el kellett tűrnie a
fájdalmas csapásokat, amiket az élet mért rá, és be kellett látnia, hogy a
bosszú valóban édesebb, mint ahogy azt oly sokan mondták már.
Légy az, aki üt, nem pedig az, aki védekezik.
Naya az akart lenni, aki üt. Nem akart védekezni, nem akarta hagyni, hogy az
ütések a földbe tiporják. James is erre tanította. Mindig ezt ismételgette,
szavai pedig szentnek számítottak. Szavak, amik mindig előtörtek a mélyre
ásott emlékeiből. És amik erőt adtak neki a folytatáshoz, az ütéseihez, amiket
nem hagyhatott abba. Ha abbahagyta volna, más üt feléje, és akkor
védekeznie kell, másképp elbukna. A Narrowayek pedig nem buknak el. Ők
győznek. Mindig.

422