Page 479 - A sírból üdvözöl

– A pince olyan, mint a pokol – mondogatta mindig. – Az ember pedig
hajlamos a rosszra, és ezért is olyan csábító, hogy a mélybe vesse magát. De
te ne tedd, hallod, Naya? Te maradj fönt, és ha kell, lebegj!
Naya sosem értette, hogy miért mondta ezeket az apja, amikor ő a
pince körül ólálkodott, de inkább szót fogadott neki, és csak akkor tette be a
lábát oda, amikor a férfi a kezébe nyomott egy dobozt, és együtt lementek,
hogy letegyék a többi használhatatlan vagy elavult tárgyakat tartalmazó
doboz mellé.
Az elemlámpa megvillant, mire hirtelen összerezzent, és kizökken a
gondolataiból. A tenyeréhez ütögette, mire az egy fokkal erőteljesebben
kezdett világítani, azonban a fény továbbra is eléggé gyenge volt.
Ismét levilágított, és próbaképpen még egy lépcsőfokot lépett lefelé, majd
még egyet és még egyet, fokozatosan haladva lefelé, ám hirtelen
megtorpant, amikor a lámpa fénye megvilágította a kemény földet. Úgy
saccolta, még vagy öt fok van hátra, hogy végre leérhessen.
– Hahó! – Próbaképpen ismét elkiáltotta magát, ám válasz nem érkezett.
Csupán a hangját verték vissza a csupasz betonfalak.
Talán rosszul hallotta, és a zaj nem is innen jött, hanem valahonnan
máshonnan. Akár kintről... Lehetett egy félig kinyitott ablak a közelben, és a
csilingelés, amit hallott, mindvégig az utcáról jött be.
Ám a csilingelés ismét felhangzott, mire Naya ijedtében elejtette a
zseblámpát. Az ráesett a következő lépcsőfokra, és már gurult is lefelé. Naya
sietve utána kapott, nehogy leessen az egyetlen fényforrása, azonban
megbotlott a saját lábában, és előrebukott. Hiába kapálózott, nem érte el a
korlátot, a keze a semmibe markolt. Sikolya visszhangzott a kis helyiségben,
ahogy egy tompa puffanás keretében földet ért a kemény betonpadlón,
néhány centire az elemlámpájától, ami továbbra is kitartóan világított.
Néhány pillanatig nem kapott levegőt, és összegörnyedve szorította a kezét a
mellkasára. Fájdalom nyilallt a testébe, ahogy megmozdult, és mikor ismét
lélegzethez jutott, nagyot szippantott a penészszagú levegőből, ami az
esésével felkavart porral egyetemben, már-már fojtogatni kezdte.
A szájára szorította a mocskos kezét, hogy visszafojtsa a feltörni készülő
hányingert, majd lassan ülőhelyzetbe tornázta magát, felkapta a zseblámpát,
és a lépcső felé világított vele. Pont, ahogy gondolta; kereken öt lépcsőfokot
zuhant lefelé. Megmasszírozta a sajgó térdét és csípőjét, majd
feltápászkodott, és körbefordult.

477