Page 474 - A sírból üdvözöl

sem fordult a fejében, hogy valójában mire is készül, azonban ebben a
pillanatban már semmi sem számított; lábujjhegyre állt, odahajolt, és
óvatosan szájon csókolta a nyomozót. Lágy és puhatolózó csók volt, szinte
alig ért össze az ajkuk.
Paul először nem reagált rá, mintha túl váratlanul érte volna ez a mozzanat. A
teste megrezzent, majd ahogy Naya másodszor is megpróbálkozott, immár
visszacsókolt. Az ajka jéghideg és érdes volt. A nő arcára simította az egyik
kezét, a másikkal a derekát szorította, és egy rántással magához húzta. Sokkal
bátrabban és erőteljesebben csókolt, mint ahogy azt Naya remélni merte. A
szíve a torkában dobogott, egész testében remegett, ahogy megmarkolta
Paul ingét, és az ujjai alatt összegyűrődött a finom anyag.
Aztán, amilyen hamar elkezdődött, olyan hamar vége is lett, és mire
Naya felocsúdott a döbbenetből, a nyomozó máris egy méterre állt tőle, és őt
nézte. Meglepetten rápislogott a férfira, és a vadul dobogó szívére szorította
a kezét. Nem, egyszerűen nem hitte el, hogy megtette. Hogy ez tényleg
igaz lehet.
– Paul... – kezdte, de nem tudta befejezni, a hangok egyszerűen
elhaltak. Nem, nem, nem... A francba! Ez nem lehet igaz, ez csak valami
tévedés... Istenem!
Ismét kinyitotta a száját, hogy mondhasson valamit, azonban a nyomozó
megelőzte:
– Most inkább jobb, ha hazamegy, Naya. Legyen óvatos! – mondta halkan,
azzal sarkon fordult, és már ott sem volt; elnyelte a járdán közlekedő tömeg.

472