Page 470 - A sírból üdvözöl

a gúny tárgyává bárkit is, hogyan emelje magát mindenki fölé, hogyan igya el
egyetlen éjszaka alatt egyhavi fizetését...
Paulnak keserű volt a hangja. Naya érezte a szavak mögött megbújó
fájdalmat és gyűlöletet, ami az évek során gyűlt fel benne.
– Sajnálom – préselte ki magából.
– Tönkretette a családomat, én pedig hiába próbáltam megmenteni,
nem sikerült. Anyám betegesen szerette őt, akárcsak Samantha. Nem voltak
képesek az álarc mögé nézni, vagy talán csak nem akartak. Edward Cooper
mindig is értett ahhoz, hogyan vonjon mindenkit a bűvkörébe...
– Magát miért nem sikerült? – Naya oldalra döntötte a fejét. Úgy
látszott, a férfit elöntötte a düh, és ettől megeredt a nyelve. A nő tudta, hogy
nemcsak az alkohol késztet meggondolatlan cselekedetekre, a düh is
ugyanúgy fokoz mindent. És most, hogy lassan kezdtek beletemetkezni a
nyomozó múltjába, kapva kapott az alkalmon, hogy még többet kihúzzon
belőle. Nem akarta idegennek érezni Pault, közelebb akart kerülni hozzá...
Elvégre, ha az ember felfedi a gyenge pontjait, könnyebb lesz megsebezni.
– Öt éves voltam, mikor anyám elment dolgozni. – Paul sóhajtott. –
Apámnak éppen szabadnapja volt, így ő vigyázott rám. Aztán egyszer csak
kitalálta, hogy menjünk el autózni egy kicsit, majd bedugott a kocsiba, és
elhajtott. Már nem tudom, hová vitt, de arra emlékszem, hogy egy ház előtt
parkolt le, a város szélén. Azt mondta, legyek jó fiú, és várjam meg őt, mert
van egy kis dolga. Számoljam, hány kék autót látok... Ezzel a feladattal bízott
meg, én pedig repestem az örömtől, ugyanis azt hittem, ez a dolog is az egyik
ügyéhez tartozik, ezért is voltam büszke magamra, hiszen segíthettem neki.
Aztán elment, és bezárt a kocsiba. Órák múlva tért csak vissza, izzadt volt és
olcsó parfümszagtól bűzlött. Egy nő hajolt ki a ház ablakán, és intett neki.
Apám arra kért, ne mondjam el, hova jártunk ma, cserébe pedig fagylaltot
vett nekem. Öt éves voltam, fogalmam sem volt, mit csinált akkor, így hát
csendben maradtam. Nem ez volt az első alkalom, amikor vele mentem, de
sosem mertem megkérdezni, mi ez az egész, és miért látogat mindig annyi
nőt.
– Aztán egyik nap már nem bírtam, és véletlenül kikotyogtam
anyámnak, ő azonban úgy tett, mintha meg sem hallott volna. Csak a könnyei
potyogtak, miközben elkészítette a vacsorát. Apám aznap este móresre
tanított a nadrágövével, mert elárultam a titkát, és onnantól fogva
számkivetett lettem az ő szemében. Folyton azt mondta, hogy nem vagyok

468