Page 466 - A sírból üdvözöl
P. 466
– Tehát a gyilkos újra előbukkant, ez pedig igen érdekes. Miért pont
most? Miért pont Faith lett a következő áldozata? – Nayában egyre több
kérdés fogalmazódott meg. Hiába, kérdésből mindig több adódott, mint
válaszból.
– Azt hittem, ez egyértelmű. Faith Peterson tudott valamit, amit nem
mondott el nekünk. Az sem biztos, hogy amit elmondott, igaz, mert olyan
állapotban volt, hogy az ember nemigen tud hinni egy megzavarodott nőnek.
Mára pedig halott, és a lehető legkegyetlenebb módszerrel végezték ki. Ha az
illető követett is bennünket, tudnia kellett volna, hogy Ms. Peterson nem
árult el sokat, de ő gondoskodott róla, hogy többet ne is mondhasson. Ki más
tenne ilyet, ha nem az, aki el akarja tüntetni a nyomokat? – Paul közelebb
húzta magához az újságot, és megfordította, hogy láthassa a címlapot. –
Ráadásul nem ez az egyik dolog – folytatta Faith képére bámulva. –
Emlékszik, mennyire zaklatott lett a nő, amikor megtudta, miért jöttünk? –
Naya a fotóra pillantott és bólintott. Hogyan is felejthetné el? – Elmondott
néhány dolgot, aztán kizavart minket. Lehetséges, hogy kapcsolatban állt a
gyilkossal. Azért ijedt meg tőlünk, mert tudta, ki a gyilkos, félt, hogy rosszul
adja elő azt, amit elő kell adnia...
– A gyilkos pedig megtudta, hogy az előadása nem sikerült jól, Faith
gyanút keltett, és ezért megölte... – folytatta a gondolatmenetet Naya. –
Igazán érdekes taktika. Egy valamit viszont nem értek; honnan jött rá erre?
Sőt, ha Faith tudta, ki a gyilkos, de eddig hallgatott, miért csak most ölte
meg?
– Talán társak voltak – gondolkodott el a férfi. – Meglehet, hogy együtt
voltak benne a Johnson-gyilkosságban. Kilenc hónapig egyébként sem volt
okuk aggodalomra, hiszen elmaradt a nyomozás, viszont most, hogy
eljutottunk egy bizonyos pontra a nyomozásban, a gyilkos megijedhetett, és
ezért ölhette meg Faith-t. Hogy biztos legyen a hallgatásában. Ráadásul
megszerezhette a biztonsági felvételeket is, innen szerezhetett tudomást a
társa baklövéséről. Ha már bejutott Ms. Peterson házába, akkor onnantól
már könnyű volt, már ami a felvételeket illeti.
– Szóval megvan az egyik gyilkos... – töprengett el a pszichológus. Az
eddigiek alapján eléggé valószínűnek tűnt ez a felvetés.
– Nem, még közel sincs meg, ugyanis ez egyáltalán nem biztos. Egyelőre
csak gyanakodunk, elméleteket szövögetünk, de míg nincs konkrét
bizonyítékunk, nem húzhatjuk rá bármire azt, hogy igazság. Hazug igazságot
464

