Page 465 - A sírból üdvözöl
P. 465
– Ez több, mint borzalmas. Ugyanis Clarity Johnsont is így végezték ki.
Megnyúzták, a húsára pedig ecetet kentek, de itt annyi a különbség, hogy őt
még fel is akasztották. Ms. Peterson ellenben megúszta ezt.
A nő nagyot nyelt.
– Nem hallotta meg senki a sikolyait?
– A gyilkosság éjfél után történt Ms. Peterson lakásán, ami pont a
fodrászata fölött van. A legközelebbi szomszédja állítása szerint nem hallott
furcsa hangokat, és semmiféle gyanús dolgot nem látott. Egyébként is, Ms.
Petersonnak be volt kötözve a szája, tehát esélye sem volt segítségért
kiáltani.
– Ki talált rá? – kíváncsiskodott tovább Naya. Úgy látszott, Paulnak már
fel sem tűnt ez a sok kérdés. Mintha már hozzászokott volna, hogy ő folyton
ott kotnyeleskedett körülötte, válaszokat remélve.
– Az egyik barátnője. Furcsálta, hogy nyolc után még mindig zárva volt a
bolt, és Faith a telefonját is kikapcsolta. Volt kulcsa a hátsó bejárathoz, így fel
tudott menni hozzá, de már csak a holttestét találta meg. Azonnal értesített
minket, és azóta folyik a helyszínelés. Persze, ezek a búlvárlapok azonnal
szimatot kaptak – morogta Paul, és az asztalon fekvő újság felé intett.
– Találtak nyomokat? – A nőt ez izgatta a legjobban, a keze remegett,
ahogy megmarkolta a bögrét.
Paul megmasszírozta az orrnyergét. Rettentő fáradtnak tűnt.
– Nem, semmit sem találtunk. Még. A fenébe is, Ms. Narroway, ez is precízen
megtervezett gyilkosság volt! Sehol egy nyom, vagy bármi, amin el lehetne
indulni...
– Akár a Johnson-ügynél, igaz? Ott sem találtak sokáig nyomokat. –
Naya elgondolkodott egy pillanatra, aztán hirtelen elakadt a lélegzete.
Felkapta a fejét, és kérdőn a nyomozóra nézett. – Ezek szerint... – kezdte, de
elakadt. Nem kellett befejeznie, a férfi máris tudta, mire gondol, és bólintott.
– Igen, ugyanazzal az emberrel van dolgunk itt is, mint aki megölte
Clarity és Martha Johnsont. Faith Petersont is megnyúzták, ugyanúgy, mint
ahogy Clarityt. Ha hiszi, ha nem, kevés gyilkos folyamodik ilyesféle
módszerhez. Sőt, mondhatni elég ritka és kényes módszer, az illető pedig
tapasztalt, legalábbis ezt súgja a tökéletesen lenyúzott bőr. Hibátlan munka,
ha lehet ilyet mondani.
463

