Page 460 - A sírból üdvözöl

sem szólal, és elfogadja a döntést. – Csak ne haragudj rám, és m-maradj itt...
Szükségem van most rád. A te segítségedre van szükségem, nem a máséra,
apa, kérlek... Szeretlek, annyira szeretlek!
James hosszasan felsóhajtott, ahogy Naya ismét hozzábújt. A nyakába
temetett arccal próbálta visszafojtani a könnyeit, a vállai rázkódtak.
– Sírj, ha sírnod kell – suttogta a fülébe, majd a hátát kezdte simogatni.
Hirtelen eszébe jutott, mikor legelőször érintette meg Nayát. A kislány alig
volt néhány órás, amikor a felesége a karjába adta.
– Erősen és óvatosan tartsd – mondta figyelmeztetően a felesége, amikor
James átvette az apró csomagot. Cserébe egy elégedett böffentést kapott
ajándékba, mire halkan felnevetett. Hihetetlenül kicsi volt, kétszer is elfért
volna a karjába, és ahogy kinyitotta azokat a hatalmas, kék szemeit, James
azon nyomban beleszeretett a lányába. Szerette minden egyes porcikáját,
szerette, ahogy rámosolygott, ahogy legelőször felállt, ahogy kimondta az
első szavát, szerette, ahogy lassan felnőtt, és napró napra egyre jobban
imádta őt.
És most, hogy Naya hozzábújva zokogott, lassan átáztatva az ingét, hirtelen
összeszorult a szíve, és nagyon dühös lett. Nem, az ő kicsi lánya nem ezt
érdemli. Mindezeknek a szörnyűségnek nem kellett volna megtörténnie, mert
ha így folytatódik, teljesen megölik az ő egyetlenét. Nem, ezt nem
hagyhatja... Akár gyilkos, akár nem, be kell fejeznie a Listát. Ha nem is
magáért, akkor Nayáért. Az unokájáért. Azért a Narrowayért, aki nem volt
túlélő... Nayának pedig döntenie kell, hogy akarja-e ezt, vagy sem.
Amikor Naya abbahagyta a zokogást, és csak halkan szipogott, James a
szájához húzta a kézfejét, majd óvatos csókot lehelt a pergamenszáraz bőrre.
– Nyugodj meg, édesem – mondta csendesen, és kisimított egy tincset az
arcából. Naya kisírt szemekkel nézett fel rá, és nagyot nyelt, ahogy az apja
ismét megérintette az arcát.
– Azt hittem... immár másodszorra, hogy el foglak veszíteni – kezdte
komoran James. – És tudod, mit éreztem, és érzek most is? Hogy én hibám
volt. Nem kellett volna kiabálnom veled, és magadra hagynom téged.
Felelőtlenség volt az én részemről, ahogy az is, hogy magammal vittelek
ahhoz a Henderson kölyökhöz, még akkor is, ha te akartad. Nem, Naya,
neked rám volt szükséged, valakire, aki ott van melletted és segít, nem pedig
a bosszúra, amit én nyújtottam neked. Igaz, hogy a bosszú megerősít, de csak
a halál öl meg igazán. Bocsáss meg nekem!

458