Page 457 - A sírból üdvözöl

belőle, mire a fájdalom egyre inkább felerősödött és korbácsként hasította fel
a teste minden egyes pontját. Hangokat hallott maga körül, gyorsan pörgő
szavak árasztották el, amiket képtelen volt felfogni.
Fogalma sem volt róla, hol van. Börtönnek érezte a saját testét, meg
akart szabadulni tőle, legbelül vadul üvöltözött és kiabált, azonban senki sem
hallotta meg a hangját.
– Robert! – sikította a szeretett férfi nevét, azonban nem érkezett válasz.
Robert akkor sem válaszolt neki, mikor ő az autóban félig elégve kiáltozott
segítség után.
Aztán hirtelen megszűnt minden, ő pedig lehunyta a szemét,
felsóhajtott, majd lassan elaludt.
Nem tudta pontosan megmondani, mennyi lehetett az idő, amikor felébredt.
Csupán fehér falakat látott, amiket néhány helyen vékony repedések szeltek
át.
– Apa... – suttogta erőtlenül, és oldalra fordította a fejét. Nem messze az
ágyától, az ablak előtt egy férfi állt. Amikor meghallotta a halk nyöszörgést,
sietve megfordult, és egy szempillantás alatt ott termett az ágy mellett.
– Csss, itt vagyok, édesem – mondta nagyon halkan, és közben az ágy
fölé hajolva megsimogatta az arcát. – Apa itt van veled, egyetlenem.
Naya szeme könnybe lábadt.
– Hol vagyok?
– Kórházban.
– M-mi? – A lány ezen meglepődött. De hiszen nemrég szabadult innen!
Hogyhogy megint itt van? – Miért...? – A hangja elhalt, és érezte, hogy
képtelen tovább folytatni a kérdést. James amúgy is értett mindig mindent; a
kimondott és a kimondatlan szavakat is egyaránt.
– Meg akartad ölni magad, édesem – mondta az apja. Naya még sosem
hallotta így beszélni. A hangja halk volt, és volt valami benne, amitől az
ember akaratlanul is nagyot nyel. Több volt ez, mint ijedtség, félelem, esetleg
kétségbeesés. A lánynak összeszorult a torka, és a szíve olyan hevesen
kezdett verni, hogy azt érezte, mindjárt kiugrik a mellkasából. – Túladagoltad
magad a gyógyszereiddel. Emlékszel rá?
Naya egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy visszafojthassa az előtörő
könnyeket. Hát persze, hogy igen... Most már mindenre emlékezett; a
veszekedésre, az elhangzott szóra, amit jobb, ha ki sem ejtett volna a száján

455