Page 459 - A sírból üdvözöl

– Apa, kérlek – suttogta ismét, várva a férfi válaszát, James azonban
továbbra is hallgatott. Aztán lassan felemelte a kezét, és óvatosan letörölte
az egyik könnycseppet az arcáról.
– Csss – csitította. – Minden rendben van, édesem.
Naya nagy nehezen ülőhelyzetbe tornázta magát, majd befurakodott az
apja karjai közé, és a mellkasába temette az arcát. Szaporán vette a levegőt,
belélegezve James illatát. Érezte, amint a férfi megsimítja a hátát, mire
megborzongott.
– Segítségre van szükséged – jelentette ki egyszer csak halkan James. Nem
csak kijelentés volt, hanem parancs is, Naya ezt jól tudta.
– M-micsoda? – kérdezte megszeppenve, és egyre szorosabban ölelve
szeretett édesapját. Azonban James gyengéden eltolta magától, hogy a
szemébe nézhessen.
– Elvesztetted a fiadat, Naya. Te magad is szinte meghaltál a
balesetben, ráadásul most még ez is. Kell valaki, aki segít neked. – Itt tartott
némi szünetet. – Már kinéztem neked egy pszichológust, Jessica Payn a neve.
Meglehetősen fiatal, de jó véleményekkel vannak róla az emberek, és
szívesen foglalkozna veled.
Naya szeme elkerekedett, nem hitt a fülének.
– Nekem nem kell senki! Nekem te kellesz! Jól vagyok, apa, hidd el! Ez csak...
ez az egész csak ostobaság volt... – A lány alig kapott levegőt, látása
elhomályosodott a könnyektől, de még így is látta James arcát. A vonásaiból
kiolvasta, hogy bármennyire könyöröghet, ő már meghozta a döntést.
– Ostobaság? – A férfi hitetlenkedve nézett rá. – A halál nem ostobaság.
Viszont akarattal meghalni már az, te pedig éppen ezt akartad. Naya, figyelj
rám, nézz ide, édesem. – A férfi közelebb hajolt, és gyengéden megsimította
az arcát. – Össze fogsz roppanni a súly alatt, ami a válladon van. Nem tudod
egyedül elvinni, és én se tudom elvinni helyetted. Kell valaki, aki segít, mert az
én bosszúmtól nem fogod jobban érezni magad. Fel kell dolgoznod azt, ami
veled történt, de legelőször idebent. – Az apja megérintette a halántékát,
majd odahajolt, és homlokon csókolta. – Most inkább pihenj, az jót fog tenni.
– Ne, ne hagyj itt! – Naya elkapta az apja kezét, és megszorította. –
Sajnálom, hidd el! Nem vagy... az. Nem vagy gyilkos, én csak... butaság volt
az egész, amit mondtam... – Naya immár azt sem tudta, mit beszél, ugyanis a
szavak maguktól ömlöttek a szájából. Talán tényleg jobb lett volna, ha meg

457