Page 463 - A sírból üdvözöl

Naya hirtelen el sem hitte azt, amit hallott.
James sosem mesélt neki a múltjáról, nem mondott semmit az édesapjáról,
sem arról, hogy hogyan nőtt fel. Igaz, hallott néhány dolgot Benjamin
Narrowayről és a kegyetlenkedéséről, sőt, egyszer még a naplóját is
megtalálta, ám éppen csak, hogy beleolvasott, James kitépte a kezéből, így
nem sokat tudhatott meg róla. Azt azonban tudta, hogy Benjamin Narroway
nem éppen szent életű ember volt, és a munkája miatt több százan haltak
meg. A vérében volt a gyilkolás, ahogy az apjáéban is... Ahogy az övében is
benne van.
De most már nem is csodálkozott azon, hogy James miért nem beszélt neki az
apjáról... Az emberek nem szívesen emlegetik fel a rossz emlékeiket. Most
mégis meglepődött, hiszen nem gondolta volna, hogy Jamesnek ennyi
mindent kellett átélnie, és hogy egész életében ennyit szenvedett. Hogy ennyi
szörnyűséget tartogathat magában egyetlen név...
Felpillantott az apja határozott arcára, és mélyen a szemébe nézett.
Csak most tudatosult benne, mennyit köszönhet neki azért, amiért
szeretetben nevelte őt, és nem hagyta, hogy a nagyapja befolyásolja. Nem
nevelte úgy, ahogy őt nevelték, hanem lehetőségek tárházát nyitotta meg
előtte, és mindent megadott neki, amire csak szüksége volt.
Most pedig választhat. Most elérkezett az a pillanat, amikor eldöntheti,
mihez kezd: belefullad a sajnálatba, vagy felemeli a fejét, és rábólint az
ajánlatra. Narroway válik-e belőle, olyan lesz-e, mint az apja, vagy inkább
gyáván elbújik, élete végéig gyászolva a halott kisfiát. Na, és a Lista... Bosszú,
vagy inkább semmi? Halál, vagy inkább sajnálat? Nem, Naya nem akarta,
hogy félbemaradjon a Lista, hogy hárman vezekeljenek a többi tizenkettő
bűneiért is. A bűnösnek meg kell bűnhődnie. Vezekelnie kell azért, amit
elkövetett. Zac, Sidony és Brian már vezekelt, de mi van a többiekkel?
James felvonta a szemöldökét, várva a választ, Naya pedig halványan
elmosolyodott.
– Igen – suttogta halkan, ám a hangja határozott volt. – Akarom.

461