Page 493 - A sírból üdvözöl

tizedik és egyben legutolsó fiók a halott rendőrök dossziéit tartalmazza. Nem,
itt biztos nem lehet... Vagy talán csak idekeveredett? A többiben biztos hogy
nincs, hiszen alaposan átkutatta a P és a C betűvel kezdődő neveket, mégsem
talált semmit.
Naya nagyot nyelt, ahogy egyenként kiemelte a dossziékat, hogy
elolvassa a nevet, majd visszacsúsztassa a fiókba.
– Paul Cooper, Paul Cooper, Paul... Áh, megvan! – Kis híján felkiáltott a
megkönnyebbültségtől, mikor a kezébe akadt. Azon nyomban kinyitotta, és
lapozni kezdte a vaskos mappát. Tele volt mindenféle adatok másolatával,
olyan bűnügyi dokumentumokkal, amiket Paul a pályafutása során sikeresen
megoldott, ám mindaz, ami neki kellett volna, sehol sem szerepelt. Már-már
érezte, hogy a földhöz csapja, mikor elért a legutolsó laphoz, megtorpant. A
lélegzete elakadt, az ereiben megfagyott a vér, és hirtelen olyan érzése volt,
mintha minden megszűnt volna körülötte. Szédülni kezdett, a szavak
összekeveredtek, és minden értelmetlenné vált. Kellett neki néhány
másodperc, hogy végre felfogja: az, amire rájött, igaz. Hiszen ott volt a
kezében a bizonyíték! És a jelek is...
Ha a jelek beszélnek is, nem mondják el, hogy mi igaz és mi nem. Ahhoz
kézzel fogható bizonyíték kellett, ám most már azt kívánta, bárcsak ne találta
volna meg. Fájt az igazság, olyannyira, hogy szinte széttépte a mellkasát.
Legbelül marcangolta, mintha szép lassan meg akarta volna semmisíteni az
érzelmeit. A hazugság még elfogadható volt, az igazság viszont fájdalmas, és
most, hogy ezt megtapasztalta, a pokolra kívánt mindent és mindenkit.
Újra meg újra el kellett olvasnia azt a két mondatot, amit igaz, hogy
néhányszor áthúztak, de a betűk mégis tisztán kivehetőek voltak.
Naya nagyot nyelt, és amikor felpillantott, érezte, hogy ellepik a szemét
a könnyek. Összecsukta a mappát, és a szájára tapasztotta a kezét, nehogy az
elfojtott indulatok hirtelen kitörjenek belőle egy hangos sikoly formájában.
Istenem! Mit tett? Mit tett?! Nem, ez nem lehet igaz...
Ám ebben a pillanatba cipődobogást hallott, mintha valakik éppen gyors
ütemben rohantak volna le a lépcsőn, ugyanis a hangok egyre közelebbről
hallatszottak. Tudta, hogy menekülnie kellene, mégsem tette.
Most már azt akarta, hogy kapják el, öljék meg, és a sírkövére hatalmas
betűkkel véssék fel: bűnös. Mert kétség kívül az volt, és még ha tehette se
tagadta volna le. Hiszen a bűnösnek bűnhődnie kell...
Legalább Paul Cooper nincs itt, neki nem kell látnia őt, amint épp eljátssza a

491