Page 496 - A sírból üdvözöl

– Halljam, mit keres itt ilyenkor a tudtom nélkül – kezdte a nyomozó, a
hangja élesen csengett, mire a pszichológus akaratlanul is összerezzent.
Hirtelen válaszolni sem tudott, csak kinyitotta a száját, ám egy hang sem jött
ki a torkán.
– Én csak...
Paul nem törődött az elkezdett mondattal, dühösen ráüvöltött:
– Tisztában van vele, hogy ezért le is tartóztathatják?! Kiütötte az egyik
kollégámat, elrejtette a női mosdóban, és ki tudja, mit csinált még?!
Naya szemét szúrni kezdték a könnyek. Ha most elveszít mindent,
amiért eddig munkálkodott, akkor vége mindennek. Akkor elpazarolta a
drága idejét, csapdába esett, ráadásul a kis szarsága semmit sem fog érni.
– Paul, kérem... – suttogta, de nem tudta folytatni, a szavak elakadtak a
torkában.
– Higgye el, Naya, egy kisujjamat kellene megmozdítanom, és maga
azon nyomban a börtönbe kerülne, ráadásul elintézném minden gond nélkül,
hogy soha többé ne lássa meg a napvilágot – sziszegte. – De ahhoz, hogy ez
ne történjen meg, rögtön az egész karomat is mozdítanom kellene, és ha
megteszem, tudom, hogy nem lesz abban semmiféle köszönet. Az arcomba
hazudik, aztán utánam kutakodik? Mégis mi a fészkes fenének?! – Meg sem
várta a választ, intett egyet a két férfinak, akik mindeddig Naya mellett álltak,
és rezzenéstelen arccal hallgatták a szitkokat. – Most meg vetkőztessék le.
Naya nem hitt a fülének.
– Micsoda? – lehelte. Úgy látszott, a másik kettő sem értette a váratlan
parancsot.
A nyomozó dühösen megismételte:
– Hallják, amit mondtam! Levetkőztetni!
– De uram... – kezdte az egyik, ám azon nyomban el is harapta a
mondatot, amint Paul tekintete rávillant.
– Ki tudja, milyen iratokat lopott el és dugdosott el? Tépjék le a ruháit,
mert ha nekem kell, akkor nem állok jót magamért!
Az egyik férfi Nayához lépett, elkapta a blúza szegélyét, majd
felrántotta. A nő nem ellenkezett, hiszen mire ment volna vele? Inkább
csendben tűrte, hogy a másik leguggoljon, elkapja a csípőjét, és kigombolja a
farmerét, majd lerángassa róla. Mint ahogy a cipőjét és a zokniját is. Egyikük
sem volt gyengéd, sőt, mozdulataik durvák voltak és könyörtelenek.

494