Page 503 - A sírból üdvözöl

teszem a kezem, és rájövök, hogy ez közel sem hasonlít egy vicchez, mert
senki nem nevet. Ez annál sokkal rosszabb. Ez egy átok, amit magamon
viselek, amitől nem válhatok meg, bármennyire is akarok. Ennél már csak
jobb lehet a halál...
Naya beharapta az ajkát. Némán állta a nyomozó gyűlölködő tekintetét,
és ebben a pillanatban mást sem érzett, csak mérhetetlen sajnálatot, ami
szinte már megfojtotta őt. A hamuszürke arcot fürkészte, a gyönyörű
szemeket, az ajkának vonalát, aztán a tekintete lassan lejjebb siklott a férfi
mellkasára. Vajon milyen érzés lehet érezni azt a tompa és hatalmas
ürességet? Vajon milyen lenne, ha odatenné a kezét? Tényleg nem érezne
semmit? Ettől a gondolattól kirázta a hideg. Nem tudta elképzelni, hogy ez
mégis hogyan lehetséges. Nagyot nyelt, mielőtt halkan megkérdezte volna:
– Hogyan történt, Paul? Mikor és hogyan halt meg?
Paul sóhajtott, és elfordította a fejét, hogy ne kelljen ránéznie.
Hosszasan bámult ki az ablakon, ami nem mutatott sehova, csak egy
elburjánzott területre, az épület hátsó részén. Hosszú csend ereszkedett
közéjük, Naya már attól félt, hogy a férfi meghallja a vad szívdobogását.
– Amikor Harry Johnson bejelentette, hogy meggyilkolták a feleségét és a
lányát, én voltam szolgálatban David Wolffal – kezdte egyszer csak Paul. – Mi
voltunk az elsők, akik kiértünk a helyszínre, majd erősítést hívtunk.
Emlékszem Harry arcára; sápadt volt, mint a fal, a homlokán izzadtság
gyöngyözött, és reszketett. Nem volt képes elhinni mindazt, ami vele történt,
és amit a családjával tettek. Lerogyott a földre, a kezébe temette az arcát, és
zokogott. Én letérdeltem melléje, és megérintettem a vállát, mire rám nézett.
Olyannyira dühös voltam, amiért valaki képes volt ilyenre... képes volt így
megkínozni egy kislányt az anyjával, hogy zubogott bennem az adrenalin, és
másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy meg kell találnom a gyilkost,
meg kell bosszulnom mindezt. Ismertem már azelőtt is Harryt, rendes fickó
volt, nem érdemelte ezt. Megtalálom, aki ezt tette, Harry – mondtam neki
akkor. – Az életemre és halálomra esküszöm, hogy megkeresem a gyilkost!
Két napra rá vittem ki magammal Danielt a helyszínre. Amikor meghalt a
karjaimban, olyan dühös voltam, hogy nem gondolkodtam, csak egyenesen
megindultam afelé, ahonnan a lövés hallatszott. Hallottam, amint
kibiztosítják a fegyvert, de nem érdekelt. Végezni akartam azzal, aki a
társammal is végzett, aztán... meghúzta a ravaszt, és eltalált pont itt, a
szívem mellett. – A nyomozó megérintette a mellkasát. – Hirtelen azt sem

501