Page 507 - A sírból üdvözöl

amit nem kellett volna megtudnia. Amivel talán soha nem is kellett volna
foglalkozzon, de mégis... a kíváncsiság most sem hagyta nyugodni, és lám,
megvan az eredménye, mint ahogy minden egyes hibájának, amit eddig
vétett, meglesz.
– És mégis hogy? – tette fel végül a kérdést, ám a hangja megremegett.
– Ha kötelezi az eskü, akkor mégis hogyan járhatna le az ideje?
Paul visszafordult az ablak felé. Kissé meggörnyedve állt ott, az inge
gyűrött volt és megviselt, mintha már hetek óta ugyanazt viselte volna. Néma
másodpercek teltek el így; Paul a válaszán gondolkodott, Naya pedig a hátát
nézte. Legszívesebben odament volna hozzá, megragadta volna a vállát, és
addig rázta volna, míg minden kérdésére meg nem adja a választ. Nem bírt
tovább várni.
– Nem tudom... – szólalt meg egyszer csak a nyomozó, és ránézett. –
Egyszerűen csak azt érzem, hogy fáradt vagyok, holott nincs szükségem
alvásra, sőt, képtelen vagyok elaludni. De ez a fáradtság idebentről jön. – Itt a
mellkasára helyezte a kezét. – És arra ösztönöz, hogy siessek, mert lassan
tényleg lejár az időm, és ha nem találom meg a gyilkost... Ha nem tudom
meg, ki ölte meg Clarity és Martha Johnsont... Ha nem teljesítem az eskümet,
akkor talán soha nem nyugodhatok békében, és ami a legrosszabb: talán
soha nem láthatom viszont a lányomat. Sherry pedig vár rám valahol...
érzem.
Naya maga köré fonta a karját, mintha ettől megvédhetné magát az
igazságtól. Azonban az pengeéles kés módjára hasította fel a szívét,
széttépte, majd hagyta, hadd vérezzen. James mindig figyelmeztette őt, hogy
legyen mértékkel az igazsággal, mert annál kegyetlenebb dolog nem is létezik
ezen a földön. De ő nem hallgatott rá. Egy újabb hiba egy újabb virágot jelent
a sírján. Istenem, milyen csalódott lehet most az apja!
Paulra nézett, majd lassan a mellkasára vándorolt a tekintete, és hosszasan
figyelte, amint az emelkedik és süllyed. Pont úgy, mint neki. Lélegzik. Pont
úgy csinál, akár egy élő. Erre a gondolatra megborzongott. Ez már
meghaladta a tapasztalatait és a számításait is. Ez már túl sok volt neki. De
mégis... A szavak most sem bizonyultak hitelesnek, kellett neki valami más is,
érezni akarta azt, amit Paul nem érezhetett már lassan egy éve.
– Szabad? – kérdezte tétován, és lassan felemelte a kezét, mint aki
jelezni akarja a szándékát. Tétován a férfihoz lépett, aki erre ismét hosszasat

505