Page 558 - A sírból üdvözöl

van. A szoba végén, az ajtóval szemben egy íróasztal foglalt helyet, tele
papírokkal. Mellette egy állvány kapott helyet, azon viszont képek sokasága
sorakozott olyan emberekről, akiket soha sem látott. Némelyik kép pirossal
volt áthúzva, ezzel is jelezve, hogy az már nem olyan lényeges, mint a többi. Az
állvány mellett egy hosszú asztal állt, tele élesebbnél élesebb késekkel és
néhány fegyverrel. A falra céltáblákat erősítettek, azok mellett pedig egy
bokszzsák is helyet kapott.
Észre sem vette, mikor James megállt mögötte, és összerezzent, mikor
gyengéden megérintette a karját.
– Megígértem magamnak, hogy sosem engedem, hogy lásd, mivel
foglalkozom igazából... És ez így is történt volna, ha az események nem vettek
volna ilyen váratlan fordulatot, és nem akarnál te is olyanná válni, mint én.
– Ez a... dolgozószobád? – nyögte Naya.
– Nevezd annak, aminek csak szeretnéd. De néha az embernek szüksége van
egy helyre, ahol csend van, és végre koncentrálni tud arra, amire kell. Amikor
belépek ide, nem az vagyok, akit te ismersz, hanem az, akinek lennem kell. –
James lassan odament a fémasztalhoz, és a kezébe vett egy pengét, majd
végighúzta rajra az ujját. A vér kibuggyant, és lecseppent a földre. A férfi arca
rezzenéstelen maradt. – Itt tartok minden szükséges dolgot, aminek köze van a
munkámhoz.
– És azok az emberek... szóval, ők a célpontjaid? – A lány az állvány felé intett,
amin a képek sorakoztak.
– Mondhatni – bólintott az apja. – Az ügyfeleim gyakran rendelnek, és mint
ahogy sok mást is, őket is megörököltem apámtól.
Naya nagyot nyelt. Lassan közelebb lépett az állványhoz, és szemügyre vette a
képeket. Az egyiken egy fiatal családapa állt, éppen a feleségét ölelte, karján a
gyermekükkel.
– Mindenkit megölsz? – kérdezte halkan.
– Nem én ölök – válaszolt szárazon a férfi. – Hanem a szavak. Én csak egy
eszköz vagyok hozzájuk. Ezt mondtam már neked, nem emlékszel?
– De igen, emlékszem – suttogta, ahogy megérintette a képet. Végül
elfordította a fejét, és Jamesre pillantott. Hát persze, hogy emlékezett a
szavaira... Az apja a fémasztalnak dőlt, és úgy nézett rá, a kezében még
mindig ott volt a kés, az ujja tovább vérzett.

556