Page 554 - A sírból üdvözöl

A barna víz először csak alig-alig folydogált, majd lassan sötétedni és sűrűsödni
kezdett, mígnem teljesen meg nem változott. Naya megdermedt, ahogy
meglátta, mi lett belőle; vér.
Sietve odakapott, és elzárta a csapot, azonban erre csak egyre sűrűbben
kezdett ömleni, és a nő hiába próbálta megállítani, nem sikerült. A lefolyó
viszont nem nyelte el, olyan volt, mintha minden egyes nyílásból vér tört volna
fel. A kagyló őrült tempóban telt fel, már a földre is lecsepegett, Naya pedig
hátrált néhány lépést.
Hirtelen fogalma sem volt, mit tehetne, teljesen letaglózva állt, és a mocskos
padlókőre meredt. Olyan volt, mintha a teste megbénult volna, és láthatatlan
kötelek tartották volna vissza, megakadályozva, hogy megmozdulhasson.
Aztán a következő pillanatban a zuhanyrózsából is ömleni kezdett a vér,
teljesen eláztatva mindent.
Sikoly hagyta el az ajkát, ahogy sietve megfordult, és az ajtóra vetette
magát. Két kézzel markolta meg a kilincset, rángatni kezdte, azonban az ajtó
nem mozdult. Bizonyára beragadt a zár, túl erősen csukta be... De vajon
becsukta egyáltalán? Vagy magától záródott be?
– Ne, ne, ne! – kiáltotta szinte már kétségbeesetten, majd rángatni
kezdte a kilincset. Minden erejét beleadta, de hiába, az ajtó nem
engedelmeskedett az akaratának. Továbbra is szilárdan ellenállt, hiába is
próbálkozott. Végül nekivetette a hátát, és zihálva figyelte, amint az egyre
felgyülemlő vér már a bokáját nyaldossa. Forró volt és valósággal égette a
bőrét, mintha láva lenne, amely most tört fel a mélyből, hogy mindent
elpusztíthasson.
Füstszagot is érzett, ami lassan lepte be a helyiséget, ködként
ereszkedett alá, és mászott be az orrába. Hiába próbált megszabadulni tőle, a
torkát marta az erős szag, a tüdeje megtelt. Úgy érezte magát, mint aki
bármelyik pillanatban megfulladhat.
Nem, nem, a francba is! Ez nem történhet meg vele! Újabb sikoly hagyta
el az ajkát, ám már képtelen volt megmozdulni. A vér őrült tempóban folyt, a
térdét cirógatta, és Nayának olyan érzése volt, mintha egy koporsóba zárták
volna, ahonnan már nincs kiút számára. Talán ilyen lehet annak is, akit élve
temetnek el; egyszer csak felébred a koporsóban, és azt veszi észre, hogy
bezárták egy kis, sötét helyre, mélyen a föld alá. Oda, ahonnan már nincs
menekvés. Lassan elfogy a levegő, a sötétség és a csend mindent belep,
akárcsak a halotti fátyol, és az élő lassan oda jut, ahová tényleg való.

552