Page 557 - A sírból üdvözöl

* * *

Naya számára a pince mindig is tiltott terület volt.
James sosem engedte neki, hogy egyedül lemenjen oda, ez pedig mindig is
érthetetlen volt számára. Egyébként sem volt semmi más odalent pár poros
dobozon, régi bútorokon és néhány oda tévedt egéren kívül. Mégis mitől
kellene tartania?
James ennek ellenére mindig bezárta az ajtót, és a kulcsot elrejtette, hogy a
lánya ne találhassa meg.
– Nem bízol bennem! – dohogott ilyenkor Naya.
– Ez nem bizalom kérdése – válaszolta ridegen James. – A nem az nem marad,
neked pedig szót kell fogadnod.
Persze, Naya szót is fogadt, és sosem szegte meg a parancsokat. Miért tette
volna? James szavai aranyat értek számára.
Azonban egészen idáig nem értette, mit tartogat számára a sötét és hűvös
pince, amiatt nem mehetett le egyedül. Ám aznap, amikor rábólintott a
kezdésre, az apja szó nélkül levezette a pince lépcsőn. Lent sötét volt és szinte
meg lehetett fulladni az áporodott szagtól. Dobozok hevertek mindenütt, tele
megannyi értéktelen tárggyal, a bútorokat már régen belepte az idő pora.
Naya követte Jamest a dobozok labirintusa között, és hunyorognia kellett,
hogy láthasson valamit a félhomályban. A férfi az egyik tölgyfából készült
szekrény elé vezette, ami szinte már a plafont súrolta, és olyan hatalmas volt,
hogy a lány négyszer is belefért volna.
James hátrapillantott rá, majd a zsebébe nyúlt a kulcsaiért, ahogy elhaladt a
szekrény mellett.
– Mi ez a hely? – suttogta meglepődve Naya, amikor megpillantotta a bútor
háta mögötti rejtekajtót. Tehát ezért nem akarta az apja, hogy lejöjjön ide
egyedül...
– Meglátod – válaszolta a férfi, amikor belecsúsztatta a kulcsát a zárba, és
kinyitotta az ajtót. A lány követte őt, és amikor felgyúltak a lámpák, kellett
neki néhány másodperc, míg a szeme hozzászokott a fényhez, és lassan
kitisztult a kép. Az előtte elterülő látványtól elakadt a lélegzete.
A helyiség meglehetősen nagynak bizonyult, a hatalmas betonfalak úgy vették
körbe, mintha bármelyik pillanatban összeroppanthatnák mindazt, ami benne

555