Page 81 - A sírból üdvözöl
P. 81

Vér, füst és föld

          Naya szokásához híven nem fogadja meg a kapott tanácsokat. Ennek pedig
                                következményei is vannak.
          „Ha gyáva vagy, inkább öld meg magad, mert nem vagy erre a világra való.
                                  Ez a világ a bátraké.”



             Naya azóta nem is látta Anját, hogy eljött a Griffits család házából. Még
         mindig élénken élt az emlékezetében az a kép, mikor a kislány a legfelső
         emeleten állt, a kezét az ablaknak támasztva, amire egy üzenet volt írva piros
         festékkel – Naya legalábbis remélte, hogy az festék, és nem valami
         más. Segíts nekem. Tudta, hogy Anjának szüksége van a segítségére, és
         abban is biztos volt, hogy a kislány néha nem teljesen önmaga, és fogalma
         sincs, mit csinál éppen. Naya nem szívesen gondolt arra, amikor Anja
         előhúzta a háta mögül a kést, és vérfagyasztóan mosolygott rá. Mintha az a
         lány nem egyezett volna azzal, akit Naya megismert, hiszen Anja csendes,
         végtelenül kedves, kissé visszahúzódó, ám gyakran vidám és mosolygós volt.
         Legalábbis az első két napon. Utána teljesen megváltozott.
             Most azonban Naya már nagyon várta, hogy a kislány megérkezzen,
         ugyanis volt egy-két dolog, amit meg akart beszélni vele. Sürgősen. Előre
         megtervezte a beszélgetés némely mozzanatait, gondolatban összeszedte az
         összes kérdést, amit szándékában állt feltenni, és miközben gondosan
         lejegyzetelte őket, kopogtak.
             Naya gyanakodva az órájára pillantott. Még nem volt hat óra, Mrs.
         Griffits pedig mindig pontos időbe hozta Anját. Egy perccel sem hamarabb,
         egy perccel sem később, és emiatt Anja pontban hatkor már itt is volt, készen
         egy újabb, hosszú beszélgetésre. Most azonban a kis mutató eléggé távol állt
         a hatostól. Az is lehet, hogy valaki más zavarja őt ilyenkor, ugyanis Nayának
         reggel nyolctól egészen este hétig nyitva volt a rendelője, várva azokat az
         embereket, akiknek segítségre volt szükségük.
             – Tessék! – kiáltott fel, mire a kilincs lenyomódott, és az ajtó lassan,
         nyikorogva kitárult. Naya előrehajolt, és már nyitotta is a száját, hogy
         üdvözölje az érkezőt, de a szavak félúton elakadtak az torkában. Az ajtóban


                                                                            79
   76   77   78   79   80   81   82   83   84   85   86