Page 158 - A sírból üdvözöl

a lábán, se a karján kötél, hogy úgy rángassák, mint a marionett bábukat.
Játszottak már eleget vele, és most nem fordulhat megint a kocka. És ha igaz
az, amit az öreg mondott, akkor ezek szerint tudja. Vagy ha nem is, akkor
megneszelte a dolgokat. Ha így van, akkor ez a férfi csak veszélyt jelenthet rá,
és ez semmi jót nem hozhat maga után. Kockáztatni pedig nem szabad. Ezt
egyszer s mindenkorra a fejébe verte az apja. Most kockáztatsz, vagy sem?
Nem. Azt sosem szabad. Csak, ha nagyon rászorulsz.
– Tűnjön el innen – szólalt meg végül Naya, pár perc farkasszemezés
után. – Most azonnal.
Az öreg még mindig kitartóan állta a tekintetét.
– Tévedsz, ha úgy gondolod, megleszel egyedül.
– Azt mondtam, tűnjön el! – kiáltott fel idegesen a pszichológus. – Maga
nem tud az égvilágon semmit sem rólam! Takarodjon el most azonnal!
Charles Downton biccentett, majd hangosan nyögve felállt, és lenézett a
lábainál kuporgó nőre. Figyelte a vérrel összekent arcot, és a harcias
tekintetet, amely azt súgta, jobb, ha most távozik, vagy megbánja. Tudott
egyet s mást Naya Narrowayről, és nem állt szándékában ujjat húzni vele.
Ráadásul tudta, hogy neki is eljárt a szája. Nem kellett volna ködösen
fogalmaznia, nyíltan kellett volna megmondania neki a nyilvánvalót, habár
ezek után egyértelmű volt, hogy Naya tisztában van, miről is beszélt neki pár
perccel ezelőtt. Jobban kellett volna vigyáznia nemcsak magára, hanem az
álcájára is, ami nem hullhat le róla. Ám ezek után már biztos volt benne, hogy
az álca már nem tarthat ki sokáig, hiszen a dolgok ezentúl vérre mennek.
Nem hiába mondta ezt a nőnek.
Csalódottan megrázta a fejét, és elhúzta a száját.
– Vérre mennek – suttogta magának, majd mire Naya felocsúdott az újabb
döbbenetből, a férfi már ott sem volt. Csak az ajtó halk becsukódása jelezte,
hogy elment.

* * *

Naya újból összevarrta a sebét.
Talált cérnát és tűt az egyik fiókban, és azt használta. Bármit képes lett volna
megtenni, csak hogy ne kelljen visszamennie a kórházba – és meg is tett,

156