Page 193 - A sírból üdvözöl
P. 193

– Akkor mi a válasza?
             Naya habozott. Mindent el kellene mondania a Kulcsról, amit már olyan
         régóta keresett, és amihez már annyira közel volt! Túl nagy ár mindezt egy
         latba tenni egy kurva gyilkosság miatt. Kibaszottul nagy ár! De neki kellettek
         az információk... Samantha nem árult el mindent, de az se biztos, hogy amit
         elmondott, pontos adat. Nem az övé az ügy, nem tudhatta biztosra. De Paul
         igen. Paul tudott mindent, csak kért is valamit cserébe. Valami olyat, amit ő
         nem szívesen adott volna meg neki, vagy akár bárki másnak. Évek óta
         nyomozott a Kulcs után, nem akarta, hogy mindez hiábavalóvá váljon. De
         Paul sem adta ki szívesen az információkat először, szóval egy-egy a felállás a
         részükről ebben a helyzetben. Na, és ha hazudna neki? Ha nem mondana el
         ténylegesen mindent a Kulcsról? Beszélhetne rébuszokban, eltitkolhatná a
         fontosabb dolgokat, és akár félre is vezethetné őt holmi kitalált dolgokkal. Ez
         jó ötletnek bizonyult, csupán volt egy kis hiba benne. Mi lesz, ha Paul rájön a
         turpisságra? És mi van, ha a nyomozó sem fog igazat mondani a Johnson-
         ügyről? Ha neki is ugyanez jár a fejében? Akkor jobb lenne az igazat
         elmondani mindkettejük részéről. Ebből a szempontból Paul talán a
         segítségére lehetne a Kulccsal kapcsolatban...
             – Jól van, legyen hát – egyezett bele végül. Kétkedve előrehajolt, és
         kezet fogott a nyomozóval, akinek az arcán elégedettség tükröződött. A keze
         most is hideg és érdes volt. – És mivel maga találta ki az egyezséget,
         megadom a lehetőséget, hogy kezdjen.


                                         * * *


             Naya ott maradt a szobában, az ágyhoz szegezve, véresen és
         rettenetesen üresen. Olyan érzése volt, mintha a teste legbelül teljesen üres
         lenne; sem a szíve, sem a tüdeje, semmiféle belső szerve nem maradt volna.
         Egyszerűen könnyűnek és végtelenül üresnek érezte magát, mintha Robert
         még a lelkét is elvitte volna. A sikolyai egy idő után elhaltak, és már egy hang
         sem jött ki a torkán. Olyan érzés volt, mintha a hangszálai is elszakadtak
         volna, és cserben hagyták volna őt pontosan akkor, amikor a legszívesebben
         hangosan visítozna és üvöltözne fájdalmában. Az elmúlt pár perc történései
         teljesen leszívták minden energiáját, és úgy érezte, képtelen felfogni bármit is


                                                                           191
   188   189   190   191   192   193   194   195   196   197   198