Page 194 - A sírból üdvözöl

abból, amit Robert mondott neki, vagy amit vele tett. Az elhangzott szavak
sokasága ott cikázott a fejében, torz arcuk volt, kinyitott szájukból undorító
folyadék folydogált, miközben hangosan röhögtek rajta, és ugyanazt
kiáltozták minden alkalommal: meghalt, meghalt, meghalt!
Naya pedig nem tudott szabadulni tőlük. A szavak egyszerűen ott
ragadtak a fejében, és hiába kántálták ugyanazt, ő mégsem tudta felfogni az
értelmüket. Meghalt. A babája, a drága kisbabája, az ő szeme fénye nincs
többé. Nem fogja többet érezni azt a melegséget, amit mindig is érzett, nem
fogja többet boldogítani a tudat, hogy nemsokára világra hozhat egy új
életet. Egy életet, amit ő nemzett, ami a pocakjában fejlődött, és amit a
végtelen anyai szeretetével melengetett nap, mint nap. Soha többé nem fogja
érezni az apró szív dobbanásait, aminek a hiánya már most szétszabdalta a
lelkét és a testét egyaránt.
Olyan hiány kerítette hatalmába, mint még soha. Úgy érezte, hogy most
azonnal meg kell halnia, vagy ha nem, örökké szenvedni fog ebben a
világban. Muszáj véget vetnie ennek az elviselhetetlen hiánynak és
fájdalomnak, ami már-már fojtogatta őt. Alig kapott levegőt; fuldokló
módjára emelkedett és süllyedt a mellkasa. Olyan volt, mintha a tüdeje
képtelen lett volna felszívni az életet adó oxigént.
Az ujjai görcsösen martak a hasába, a körmei a bőrébe vájtak. Ezer és
ezer apró sebet tépett fel újra, miközben próbálta elhitetni magával, hogy ez
csak álom. Nem, nem, nem lehet, hogy vége! A kisbabájának itt kell lennie
valahol a hasában, csak még olyan pici, hogy alig érzi. Talán most fogant, és
csak álmodta a terhességének az összes napját, és mindent, ami eddig
történt vele. Nem halhatott meg a babája csak úgy, nem lehet, hogy nincs
többé.
Össze akarta törni a gipszet a lábain, fel akart kelni az ágyból most,
hogy megszabadult a tűktől. Ki akart rohanni innen, el, valahova, egy olyan
helyre, ahol csendben, nagy fájdalmak közepette meghalhat, hogy soha
többé ne kelljen ezt a hatalmas fájdalmat és hiányt éreznie.
Aztán megérezte, amint két kar öleli át, és szorítja magához. Maga a
megváltás érkezett el hozzá. Érezte, ahogy az erős tenyerek a hátára
simulnak, és olyan szorosan tartják őt, mint még soha. Két kézzel
kapaszkodott belé, és egyre közelebb húzta magához azt a férfit, akit a
legjobban szeretett ezen a világon, és aki számára a megváltást jelentette.
Nem érdekelte, hogy alig kap levegőt, hogy a karjából és a feltépett sebekből

192