Page 219 - A sírból üdvözöl

határozottan rajzolódtak ki, és elszántsággal vegyülő bizonytalanságot
sugároztak. A szeme halvány zöld volt, és mindig kedvesen csillogott, bárkire
is nézett, ám most fáradt és meggyötört volt. Szemüveget viselt, amit csak
néhanapján szokott feltenni, körszakállát is leborotválta, így pedig sokkal
fiatalabbnak nézett ki. Az ujján megcsillant az arany jegygyűrű, aminek a
párja a mellette álló ujján díszelgett, jelezve, hogy akármilyen korai döntés is
ez, meglehetősen határozott és szilárd.
Amióta Zac és Sidony összejöttek egy házibuliban, azóta Naya és Sidony
kissé eltávolodtak egymástól. A barátságuk továbbra is megmaradt, de már
sokkal kevesebb időt töltöttek el egymással, mint régen. Ráadásul Sidony már
rég eltervezte az életét Zackel – amiben sajnálatos módon Naya nem
szerepelt olyan nagyon, mint szeretett volna. Részben a baba is oka volt
ennek, aminek a fogadása teljesen lefoglalta minden idejét, így ő sem vette
észre, hogy mennyire is kitaszította Sidonyt az életéből...
Ám most, hogy Naya végre viszontláthatta őket, összeszorult a
mellkasa. Semmi másra nem vágyott, csak ismerős arcokra... Barátokra, akik
megérthetik őt, és segíthetnek átvészelni ezt az egészet.
Becsukódott az ajtó, csend telepedett a szobára. Zac és Sidony feszülten
álldogáltak, és úgy meredtek rá, mintha most látták volna őt először. Naya
csak most vette észre, hogy milyen vörösek a barátnője szemei, mintha sírt
volna, nem beszélve a szeme alatti, fekete karikákra, amiktől az arca
meggyötörtté vált.
– Szia, Naya – mondta végül Zac. Bizonytalan hangját visszaverték a hideg
falak.
– Örülök, hogy... újra látunk – szólalt meg Sidony is, és mosolyt
erőltetett az arcára. Zavartan megigazította a haját, és tétován a barátjára
pillantott, aki bólintott. Lassan közelebb léptek az ágyhoz, majd Sidony
esetlenül megpaskolta Naya ernyedt kezét, ami a puha takarón feküdt.
– Én is örülök nektek. – Naya mosolyogni akart, de a szája nem
engedelmeskedett az akaratának, csak egy vonallá préselődött. – Foglaljatok
helyet, ott vannak székek, ha gondoljátok...
Zac szó nélkül elfordult, majd odahúzott két kékre festett, műanyag
széket az ágy mellé. Ahogy mindketten leültek, hosszú, kínos csend telepedett
a szobára.
James Narroway elintézte, hogy Naya egyedül fekhessen egy kis szobába,
hogy ne kelljen a többi beteggel együtt lennie egy kórteremben. És az orvos,

217